Ajkai Irodaház

Ajkai irodaház

Ajkán üzemeltetünk egy társasház földszintjén található 375 nm-es irodai szintet „irodaházat”.

2016 első negyedévében költözött ki belőle az Ajkai földhivatal. Még az Ő idejük alatt lett teljesen felújítva, és akadálymentesítve. A kiköltözés óta, irodánként adjuk bérbe az ingatlant. Sokféle vállalkozás megfér itt egymás mellett. Büszkék vagyunk rá, hogy itt adhattunk otthont Ajka első szabadulószobáinak is.

Elérkezett a pillanat, amikor kirakhatjuk a MEGTELT táblát.

Most, hogy megtelt jönnének az érdeklődök. Megnőtt az igény az irodaszobákra. A kisebb vállalkozók is szeretnék különválasztani a munkát a családtól és a pihenéstől.

Így adódott, hogy egy hónapon belül két azonos tevékenységet végző bérlő is érkezett. Az első rémületből eredő felháborodás után sikerült megnyugtatni, hogy kezdje el a munkáját, amit szeret, adjon néhány hónapot magának a sikerhez. Ha mégsem működik két azonos vállalkozás egy épületben, akkor majd közös megegyezéssel elválunk. A tapasztalatunk azt mutatja, hogy tökéletesen dolgoznak mindketten.

Örömmel tölt el minket, hogy hozzájárulhatunk bérlőink eredményeihez.

KIADÓ – I. ker. Attila úti lakás, Budapest

I. kerületi lakás a Vérmezőnél

Previous slide
Next slide
Bakonyi Árpád
Tel: 06-30/398-49-27
E-mail: bakonyia@rem189.eu

Leírás

1. Az ingatlan helye és ennek előnyei A lakás Budapest I. kerületében az Attila és Mikó utca sarkán található. Közlekedés szempontjából a busz, metró villamos pár perc gyaloglással elérhető. Zöldövezetre néző I. kerületi prémium lakás. Tökéletes választás irodának vagy otthonnak.
2. Az ingatlan közvetlen környezete Az épület a Vérmező mellett helyezkedik el, amely kikapcsolódásra, sportolásra kiválóan alkalmas hatalmas park. Budapest központjában csendes helyen található. A Budai vár 15 perc sétával elérhető. Ugyancsak pár perc sétára találhatóak kitűnő éttermek, bankok, minden fontosabb intézmény, szolgáltatás elérhető.
3. Az ingatlan fő előnyei Az ingatlan egy 6 emeletes társasház 3. emeletén található. Az épületben van lift. A szomszédok folyamatosan cserélődnek le idősekről fiatalokra. A házban van fogorvosi rendelő, patika és ügyvédi iroda.
4. Konkrét leírás A lakás teljesen felújított, melyben egy amerikai konyhás nappali, egy hálószoba és egy félszoba található. A nappali a Vérmező zöld fáira néz, a hálószoba és a félszoba a háztömb kertjére nyílik. A fürdőszobában fürdőkád és külön zuhanyfülke , toalett és bidé található. A konyhában van teljesen beépített hűtőgép, fagyasztógép, mosogatógép, légkeveréses elektromos sütő és főzőlap páraelszívóval. Mosógép számára önálló kis helyiség áll rendelkezésre. A lakás riasztóval ellátott. Vendégek számára külön mellékhelyiség van kialakítva. Állat hozható.
5. Potenciális lehetőségek A félszoba ideális lehet mind otthoni munkavégzésre mind gyerekszoba számára. A lakás jól bútorozható.
6. Műszaki leírás Vodafone széles sávú internettel, riasztóval, hideg- és meleg víz mérővel, inverteres klímákkal felszerelt.
7. Ár és magyarázat Az első kerületi árakat tekintve a bérleti díj kb. 10% diszkontot tartalmaz.
8. Költségek 55 -65 ezer Ft/hó, amely tartalmazza a villany, víz, fűtés, közös költség, riasztó díjat.

Érdekel, kérem hívjanak vissza!

Társasház: Bp., Logodi utca 34

társasházkezelés

Társasház: Budapest I. kerület, Logodi utca

társasházkezelés

Feladatok:

  • Társasház kezelés
  • Takarítás
  • Karbantartások

Ingatlan leírás:

A társasházban 24 albetét és egy 28 parklóhellyel rendelkező teremgarázs található. Mind a társasház, mind a teremgarázs üzemeltetését a társaságunk vézgzi.

  • Intéző Bizottság elnöke: Bakonyi Árpád, 06-30/398-49-27, bakonyia@rem189.eu
  • Bankszámlaszám: 10700093- 66967280-52000001
  • Adószám: 20122016-1-41
  • Biztosítás: AEGON szerződés azonosító: 18072033, call center azonosító: 0226383751, Tel.: 06-1-477-48-00
  • Személy lift hibaelhárítás 24 órában – Hódosi Lift Kft.: 06-20/970-7721
  • Lift segélyhívás- Multialarm Kft.: 06-1/216-05-05

Art Centrum, Budapest XX. kerület

Art Centrum, Budapest XX. kerület

Feladatok, amiket ellátunk:

– Bérlő kezelés
— Közüzemi számlák kifizetése
— Elszámolás a tulajdonossal
— Számlázás a bérlőknek-
– Felújítások, korszerűsítések
– Takarítás

Ingatlan leírás:

Az ingatlanban egy étterem és egy szabadtestsúlyos edzőterem működik. 

Art Pub

Art Of Body Gym

Eötvös Irodaház, Ajka

Eötvös Irodaház, Ajka

Previous slide
Next slide
Feladatok, amiket ellátunk:

– Bérlő kezelés
– Elszámolás a tulajdonossal
– Számlázás a bérlőknek
– Karbantartások, felújítások
-Takarítás

Ingatlan leírás:

Az irodaház a belvárosban található, egy társasház földszintjén üzemel.  Az irodaházban 2016 áprilisáig az Ajkai Földhivatal működött. Müködésük időszaki alatt lett teljesen felújítva és akadálymentésítve az ingatalan.

Az irodaház két részre van osztva: egyik részében egy gépészettel foglalkozó bolt üzemel, a másik részében irodák találhatóak, amely többen bérelnek. A boltba, és néhány irodába az utcáról, a többi irodába a lépcsőházból lehet bejutni.

Hetente kétszer van takarítás.

 

Családi ház, Solymár

Családi ház Solymár

Feladatok:

– Közüzemi számlák kifizetése
– Elszámolás a tulajdonossal
– Felújítások, korszerűsítések
– Energia beszerzés

Ingatlan leírás:

Az épület 3 szintes, és Kerekhegyen található.

Legnagyobb fejlesztésünk ezen az ingatlanon eg napelemes rendszer kialakítása volt. Mivel éves elszámolással történik a fogyasztás elszámolása, ezért minden  évben még egy pénzt is termel.

Ingatlan
DSC_0092-320x240
Szolgáltatás
ajánlatkérés

Garázs, Sopron

Parkolóhelyek teremgarázsban, Sopron

Feladatok:
– Bérlők keresése
– Bérlő kezelés
– Közös költség kifizetése

Ingatlan leírás:

Ógabona téri társasház mélygarázsában 3 parkolóhelyet üzemeltetünk.

Kiadó Sopron belvárosában 65 nm-es lakás

Kiadó egy 65 nm-es lakás Sopronban a Templom utcában

.
.
.
Bakonyi Árpád
Tel: 06-30/398-49-27
E-mail: bakonyia@rem189.eu

Ingatlan leírás:

Sopron belvárosában Templom utca 19-ben (tűztoronytól 5 percre) első emeleti 65 nm-es lakás kiadó.
A lakásban egy előszoba van beépített konyhával, nagyszoba, háló és fürdőszoba található.
Ideális 2 ember számára.
Megtekinteni előre egyeztetett időpontban lehetséges.
A bérleti díjról áfás számlát állítunk ki.
Wifi elérhető az épületben.

A bérleti szerződést közjegyző előtt kell aláírni, amelynek költségét a bérbeadó fizeti.

A lakás megtekintésétől a beköltözésig kb. másfél hét van. Ezen időszak alatt:

– Megküldjük a szerződést átolvasásra
– Aláírjuk a szerződést
– Időpontot egyeztetünk a közjegyzőnél.

Tudjon meg többet a Hajnóczy házról! Kattintson ide!

Kiadó Sopron belvárosában 105 nm-es lakás

Kiadó Sopron belvárosában egy 105 nm-es lakás

Previous slide
Next slide
Bakonyi Árpád
Tel: 06-30/398-49-27
E-mail: bakonyia@rem189.eu

Ingatlan leírás:

  • Sopron belvárosában Templom utca 19-ben első emeleti 105 nm-es luxus lakás kiadó.
  • A lakásban egy előszoba, nappali 3 háló, egy fürdő, egy kis konyha, és egy külön wc található.
  • Ideális egy nagy család számára is. Irodaként is használható
  • Megtekeinteni előre egyeztetett időpontban lehetséges..
  • A bérleti díjról áfás számlát állítunk, ki, amely tartalmazza a rezsit is.
  • Egy darabig coworking irodaként működött, de kiváló szabarulószobának is.