Mennyi az esélye?

Mennyi az esélye annak, hogy két ugyanolyan, de egymástól független eszköz egy helyen ugyanakkor ugyanazt a hibajelenséget produkálja. Szerintem közel van a 0-hoz.

Egy általunk üzemeltetett társasházban van egy mélygarázs, ahova autós liftekkel lehet lejutni. Tavaly év elején lett mindkettő tejesen fel lett újítva, miután 20 év használat után teljesen tönkrementek. A teljes felújítási költség közel 40M forint lett. Ennek a munkának a lebonyolítást is mi intéztük, 5 hónap alatt mindkét teherlift újra használható volt.

Na most ez két teherlift ugyanabban az időben ugyanazt a hibát produkálta. Mindkettő állt az utca szintjén nyitott ajtókkal. Mint kiderült, az egyiknek az ajtó nyitó szenzora koszolódott el, a másiknak a szenzora mozdult el. Egyszerre!

Nos, akkor menyi is az esély erre?

Sakknovella

Szeretek sakkozni, ezért elolvasom a sakkal kapcsoltos cikkeket, történeteket. Kedvencem Stefan Zweig sakknovelle címü története. Van benne egy rész amiben gyönyörüen ír a sakkról:

„A magam tapasztalatából is igen jól ismerem a “királyi játék” vonzóerejét. Jól ismertem ezt a játékot, mely egyedül áll az emberteremtette játékok között, mert teljesen kivonja magát a véletlen zsarnoki uralma alól, és a győzelmi pálmát kizárólag a szellemnek, helyesebben a szellemi tevékenység egy bizonyos válfajának adja át. De nem sértő korlátozás-e a sakkot egyszerűen játéknak nevezni? Nem tudomány, nem művészet-e egyúttal, mely úgy lebeg e kategóriák között, mint Mohamed koporsója ég és föld között? Az ellentétek sajátos, egyszeri összetalálkozása: ősrégi és örökké új, természetében mechanikus, de csak a képzelet eleveníti meg, szűk mértani térre szorul, és ugyanakkor kombinációs lehetőségeiben határtalan. Szüntelenül fejlődik, és teljesen terméketlen. Olyan gondolkozás, amely semmihez sem vezet. Matematika, ami semmit ki nem számít, művészet, ami nem hoz létre műveket, anyagtalan szobrászat. S mindezek ellenére lényében és létében tartósabbnak bizonyult minden törvénynél, minden más alkotásnál. Egyetlen játék, amelyet minden idők minden népe egyaránt magáénak vallott, s amelyről senki sem tudja, melyik isten hozta a földre, hogy unalmat űzzön, elmét élesítsen, lelkeket hevítsen. Hol itt a kezdet, hol itt a vég?

Szabályait minden gyermek könnyedén megtanulja, minden kontár kipróbálhatja benne ügyességét, s ugyanakkor a szűk négyzet különös mestereket teremt, kik élesen különböznek mindenki mástól. Olyan embereket, kiknek tehetsége csupán ezeken a határokon belül érvényesül, specifikus lángelméket, kikben a meglátás, a türelem és a technika éppen olyan meghatározott mértékben keveredik, mint a matematikusokban, költőkben, zenészekben, csupán más sorrendben, más kapcsolatban.”

Az alábbi feladványt nagyon tetszett ezért megosztom veletek.

Itt nem az a kérdés, hogy világos nyer -e, hanem, hogy mi a legrövidebb út?

„Perbeszéd helyett párbeszéd”

Ezt a feliratot tegnap láttam egy bírósági tárgyalóterem előtt. Megnyertünk egy pert. Sajnos.

Cégünk ingatlanüzemeltetéssel foglalkozik amibe beletartozik, hogy igény szerint bérbe adjuk az ingatlant. Jelen esetben egy irodát adtunk bérbe határozott időtartamra.

A bérlőnk 2 hónap után mondta fel a szerződést azonnali hatállyal, avval az indokkal, hogy az iroda nem alkalmas az általa végzett tevékenységre. Mivel mi ezt a dolgot vitattuk, ezért az ügyből per lett. Ezt nyertük meg most. Azért írtam, hogy sajnos, mert ennek nem kellett volna így történnie.

Üzletpolitikánk az, hogy ilyen esetben ha a bérlő szól, hogy nem tudja fizetni tovább a bérleti díjat, akkor elkezdjük hirdetni az ingatlant. És amennyiben találunk rá új bérlőt, akkor a régi szerződést közös megegyezéssel megszüntetjük. Ez mindenkinek jobb megoldás. Bérbeadóként nem egy bizonytalan bérlővel kell számolnunk, míg a bérlő örül, hogy a szerződésből kiszállhat.

De ennek a megállapodásnak fontos része a párbeszéd.

Jelen esetben a volt bérlőnknek nemcsak a szerződésben vállalt bérleti díjat kell megfizetnie, hanem a bírósági ügy járulékos költségeit. is.

Bakonyi Árpád

Vezérigazgató

E-mail: bakonyia@rem189.eu
Mob: +36-30/398-49-27

https://www.linkedin.com/in/bakonyiarpad/
https://urilcard.com/bakonyia
https://www.facebook.com/bakonyi.arpad.5

Nagyon korán elkezdett érdekelni az informatika. Így tanulmányaim is ebbe az irányba vittek el. Rendszergazdaként és programozóként dolgoztam. Ezen idő alatt elvégeztem az ELTE programozó matematikus szakát. 10 évig dolgoztam informatikusként. Nagyon szerettem. Ha a jelenlegi munkámat abbahagyom, akkor visszatérek az informatikába. Majd egy váratlan fordulattal a családi cégben kezdtem el dolgozni. Egy beruházás levezénylése volt a feladatom. Miután az építkezés sikeresen lezárult egy éttermet vezetem. Sajnos ezt nem a legnagyobb sikerrel. Ezt követte, hogy a családi vállalkozáson belül rám bízták az ingatlanok üzemeltetését. Ezt hagytam ott 10 év után, és hoztam létre a jelenlegi cégemet.

Hobbim a sakk és horgászat. A sakk nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Életben ugyanúgy mint a sakktáblán sok lépéssel előbbre gondolkodok. Van egy egyesületünk, ahol gyerekeket oktatunk. Illetve egy versenysorozatot is én indítottam útjára Art Pub Kupa néven. Volt hogy a részvevők száma elérte a 170-et, és a legjobb játékos élőpontszáma 2400 volt.

Eötvös Irodaház – Régi Temp

Az irodaház a centrumban található egy társasház földszintjén. Teljesen felújított. Pár éve még ez volt az ajkai földhivatal irodja. Jellenleg egy bolt, egy szabadulószoba, iroda és egy matricákat gyártő cég bérli az irodákat.

Kiadó irodák:

  • Utcai bejárattal rendelkező 23 nm iroda
  • 15 nm iroda, amely a társasház lépcsőházából közelíthető meg

Szolgáltatások:

  • Ingyenes parkolási lehetőség az utcában
  • Internet bent van minden irodában
  • Más költség nincs
  • Telephelyként, székhelyként bejelenthető
  • Irodák

XVII. Art Pub Kupa

Szeretek sakkozni. Nagyon sokat köszönhetek annak a gondolkodásmódnak, amit a sakkozás által megtanultam.

Egy általunk üzemeltetett ingatlannak van egy hatalmas 300 nm-es terme. Mindig szerettem volna ott egy sakk versenyt rendezni. 2013-ban nyílt erre lehetőség. Ez a versenysorozat azóta tart, és most hétvégén került megrendezésre a XVII. Art Pub Kupa rengeteg gyerek versenyzővel. A 17 verseny alatt a legnagyobb létszám 170 fő volt. De a mostanira is eljöttek több mint 150-en. A jelenlegi versenyen a legnagyobb élőpontszámú játékos 2200 volt. Egy kezdőé 1000, a világbajnoké 2800 felett van.

Cégünk nemcsak a szerezésben segít, hanem a szponzorálja is. Mi akik, szervezzük, irányítjuk és finanszírozzuk a versenyt hiszünk abban, hogy a sakkozó gyerekekből gondolkodó felnőttek lesznek.

Ezen a versenyen én is játszottam. A képen látható állásban sajnos időzavarban kihagytam a nyerést. Te mit lépnél világossal?