Híres épületek: Debrecen 2.

20260226 122557 DeryiMuzeum

Debrecen egyik közismert elnevetése „cívisváros”

A „cívisek az alföldi mezővárosok paraszti eredetű, főképp földműveléssel foglalkozó vagyonos polgárai voltak. Sajátos életmódot folytató réteg, amely konzervativizmusa révén zárt közösséget alkotott. A családok egymás között házasodtak, és a földdel rendelkező cívisek is bent laktak a városban. ”Régebben nem csak a debreceni, hanem a kecskeméti és a hódmezővásárhelyi polgárokat is így hívták. Mára méretével Debrecent hívjuk így.

„A kálvini tanok hamar gyökeret vertek Debrecenben, amely a 16. századtól kizárólag protestáns vallásúvá vált. 1538-ban megalapították a református kollégiumot. A puritán református tanok a város igazgatásában is érvényesültek.

Debrecen máig őrzi ezt az örökséget. A polgári kultúrát és az egykori életmódot alaposan megismerheti az érdeklődő a Déri Múzeum várostörténeti tárlatán. (Én leginkább a Munkácsy trilógia miatt mentem, de boldog vagyok, hogy végignéztem a múzeum kiállításait). A másik árulkodó a jellegzetes cívis házak, épületek, amik szintén elmesélik a múlt gazdag építészeti emlékeit az odalátogatók előtt.

Debrecen Püspöki Palota: a Kossuth tér sarkán, a Hatvan utca 1. szám alatt áll az 1913-ban szecessziós stílusban épült.

20260226 110613 Puspoki palota reszlet 20260226 110536 Puspoki Palota

Grand Hotel Aranybika: Debrecen és Magyarország egyik legpatinásabb szállodája. A Bajcsy-Zsilinszky utca és Piac utca sarkán, a Kossuth tér mellett áll.
20260226 122557 DeryiMuzeum 20260226 112245 Aranybika Hotel reszlet 20260226 112150 Aranybika Hotel

Régi Városháza: A Piac utca 20. alatt álló Városháza épülete Debrecen egyik legmeghatározóbb történelmi emléke.
20260226 113825 Regi Varoshaza reszlet scaled 20260226 113719 Regi Varoshaza

Első Takarékpénztár: Piac utcai épületek közül messze kitűnik a Kossuth utca sarkán álló impozáns rózsaszín palota, az épületben működött egykor Debrecen első takarékpénztára.
20260226 113237 Eldo Takarekpenztar reszlet 20260226 113226 Debreceni Elso Takarekpenztar

Déri Múzeum: Magyarország egyik legjelentősebb múzeuma. Az intézmény gazdag helytörténeti anyaga mellett Déri Frigyes egyetemes művelődéstörténeti gyűjteményével vált meghatározó jelentőségűvé.
20260226 122557 DeryiMuzeum 1

20260226 122653 Tudomany es Regeszet Deri Muzeum elott

Debreceni Egyetem : Az épület 1927-1933-ban eklektikus-neobarokk stílusban épült.

Híres épületek: Debrecen

20260226 111451 az Ur asztalatol visszafotozva

Így szól a Vikár Béla gyűjtötte népdal (1909): Debrecenbe kéne menni…

Elmentem, és elsőként a közismert református épületeket látogattam meg

Debreceni református Nagytemplom:Debrecen legjellegzetesebb épülete, 1500 m²-es alapterületével az ország legnagyobb református temploma, ezen kívül a legnagyobb protestáns templom is az országban.  1803-ban a város Péchy Mihályt bízta meg.  A végső terveket Thaller József építész készítette el, így folytatódott a munka 1805-ben. 1808-ban részben Péchy tervei alapján folyt az építkezés Rabl Károly vezetésével..  1819-től már használták a templomot, de csak 1823-ra fejezték be az építkezést.  A Nagytemplom és a kollégium két történelmi eseménynek is színhelyévé lett: az 1848-49-es szabadságharc kormánya Debrecenbe menekülve itt mondta ki 1849. április 14-én a Habsburg-ház trónfosztását, és hirdette ki a Függetlenségi Nyilatkozatot. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944 decemberében szintén a kollégiumban ülésezett.
20260226 110814 megerkeztem a Reformatus nagytemplomhoz

Debreceni református  Kistemplom (vagy Csonkatemplom): a Piac utca és a Széchenyi utca  délnyugati sarkán található. Az eredetileg barokk stílusban épült templomot 1876-ban neoromán stílusban átalakították, s ez a mai napig A  meghatározza külső megjelenését. Helyén a 18. századig egyszerű faépület állt istentiszteleti helyként, ezt eredetileg „szín”-nek nevezték, majd „kistemplom” lett, mivel a „nagy”, a mai nagytemplom elődje volt. A fatemplom az 1719-es tűzvészben égett le. Az új, 1600 férőhelyes kőtemplomot Báthory Szabó András cívis polgár adományából kezdték el építeni. 1726-ra felkerült a rézgomb a torony tetejére. Az 1727-es tűzvészben azonban ez a templom is súlyos károkat szenvedett, és csak négy év után sikerült újra helyreállítani. Tornyát eredetileg hagymaszerű sisak fedte. 1907-ben egy óriási szélvész ezt megrongálta. Megjavították, de az alföldi szelek nemsokára teljesen lerombolták.  Az építészek, „belenyugodván az isteni akaratba”, kupola nélküli, bástyaszerű kialakítást adtak a toronynak, ezért lett a helyi elnevezése „Csonkatemplom”. Többször le akarták bontani, de 1902-ben az országos tekintélyű építész Schulek Frigyes, meghagyását és renoválását javasolta.

20260226 113331 Refornatus kistemplom vagy csonkatemplom 20260226 113539 a masik oldalarol fotozva

20260226 111343 beleptem 20260226 111417 a templom bal oldala 20260226 111451 az Ur asztalatol visszafotozva