Pandémia hatása a bérleti díjakra Budapesten 2022-ben.

szabolcs varnai Arulvu5FSbA unsplash

A pandémia már 2020-óta, nagyban befolyásolja az életünket. Mindenre kihatott közvetett, vagy közvetlen módon. Az életünkre és a mindennapjainkra. Munka, megélhetés, lakhatás. A pandémia több hullámán vagyunk túl, és mind másképp hatott a piacra. Mivel az ingatlan piac a szakterületünk, nézzük meg, hogyan alakul és változik az ingatlan bérlés most Budapesten, az újabb pandémia hullám következtében. Többféle elemzés készült az elmúlt időszakban. A következő konklúzió a Rentingo.com elemzése, és a Portfólió cikkei alapján íródott.

Kezdjük egy kis áttekintéssel, milyen módon hatottak a pandémia különböző hullámai az ingatlan piacra. 2020. januárban, a bérleti díjak az egekig szöktek, mivel akkor volt, a pandémia miatt kialakult, első gazdasági mélypont a piacon. Augusztusától az év végéig jelentősen csökkentek az árak. Az emberek féltek, bezárkóztak, bizonytalan volt minden. Mindenki csak túl akarta élni ezt az időszakot. 2021 év elejétől kezdett a gazdaság magához térni, és a márciusi mélypont után, fokozatosan erősödött a budapesti albérletpiac. Ekkor még, a pandémia miatt bekövetkezett visszaesést, nem sikerült kihevernie a szegmensnek. Az is tetőzte a bajt, hogy egymás után jöttek a pandémiás hullámok. Mindezek ellenére, az emberek és a gazdaság is, egyre jobban alkalmazkodott a pandémiás hullámokhoz. Mígnem, 2021 végére a piac végre függetleníteni tudta magát a pandémiától. Mivel egyre nagyobb a beoltottság hazánkban, lazultak a szigorítások, mindenki kicsit fellélegzett, nyugodtabb lett. A piaci felépülés másik jele az volt, hogy megerősödött a forgalom. Így folytatódik a tavaly márciusban megindult bérletidíj-emelkedés. Sőt, úgy tűnik ellenáll az újabb járványhullámoknak. A kereslet minimális mértékben szintén erősödött, ugyanakkor egyre kevésbé tudja követni az áremelkedést. Tavaly az okozta a bérleti díjak emelkedését, hogy beindult a gazdaság és megemelkedtek az ingatlan árak. Valamivel több lett a fizető képes kereslet is. Az idén, amennyiben nyáron tovább normalizálódik a fővárosi turizmus, és még több lakás tér vissza az Airbnb-piacra, a budapesti bérleti díjak az év második felére elérhetik a válság előtti szintet, ami közel 170 ezer forintot jelent. Jelenleg átlagosan 157 ezer forintot kérnek Budapesten egy kiadó lakásért. Az árnövekedésnek egyedül az szabhat határt, hogy a bérlők fizetőképessége lépést tud-e tartani az emelkedéssel. Sokan élnek albérletben, az ő zsebük is befolyásolhatja a piac alakulását. Azt sem tudhatjuk a pandémia meddig tart, és mennyi hulláma várható, ez mennyire fogja a továbbiakban is befolyásolni az ingatlan piacot.

Januári Hírlevél

JANUÁR

 

Nevtelen terv3

Minden kedves ügyfelünknek és partnerünknek kívánunk boldog, sikerekben és eredményekben gazdag új esztendőt!

Cégünk az előttünk álló új évben, rengeteg megújító célt tűzött ki maga elé!
Fejlesztések, innováció, bővítés.
Legfontosabb célunk mégis az, hogy ügyfeleink és partnereink elégedettebbek legyenek.
Szolgáltatásainkkal, még kényelmesebbé és kielégítőbbé tegyük a mindennapjaikat.
Jövőbeni fejlesztéseink az Önök kényelmét szolgálja.

ENERGIA ÁRAK UGRÁSSZERŰ EMELKEDÉSE

b8cc34ce 2a59 4352 bbcf bdd0ad679a92

Az utóbbi időben egyre több fórumon kerül szóba, hogy mi történik az árampiacon, mitől robbantak fel az árak, milyen folyamatok húzódnak meg a megállíthatatlannak látszó áremelkedés mögött, és ez milyen hatással lesz a hazai fogyasztókra.
Ha utána lapozunk a tőzsdei szakemberek elemzéseinek, akkor láthatjuk, hogy a piaci havi átlagárak 76 százalékkal haladták meg az előző év árait. Az elemzők szerint a korona vírus járvány okozta kereslet csökkenés miatt a 2019-es árak csökkentek, így a mostani emelkedés inkább a 2018-as emelkedő ártrendhez való visszatérés.

De milyen tényezők okozzák ezt a növekedést, és vajon hazai vagy összeurópai problémával állunk-e szemben?

Az elemzők szerint ez korántsem csak magyar,illetve régiós probléma. Egész Európában jelentősen emelkedtek az energia árak. Németországban, Francia országban is hasonló emelkedést figyelhetünk meg mint hazánkban.
Az európai energiarendszerek fizikai összekapcsolása egyre könnyebbé teszi az energiaáramlást, és ez az árak kiegyenlítésére hat.
Pl: ( Szlovák-magyar távvezeték-hálózat átviteli kapacitásának jelentős, 800 megawattos bővítése)
Ez a jellemzően importőr pozícióban lévő Magyarország számára jó hír, hiszen a növekvő import lehetősége csökkentheti a hazai árakat.
De akkor mégis miért drágul az áram?
A legfontosabb ok a tényezőárak növekedése, és ezen belül is első helyen említik a szén-dioxid-kvóták áremelkedését. Kevesebb mint egy év alatt megduplázódott a szén-dioxid-kvóták ára. Ugyanilyen drasztikus áremelkedés következett be a gázpiacon is.
Nehéz megmondani, hogy a tényezőárak emelkedése milyen mértékben vezethető vissza a következő okokra pl:
növekvő áramkereslet, gáztárolók alacsonyabb töltöttsége, EU ETS-szabályozás és mekkora része van ebben a spekulatív várakozásoknak.
Az elemzők szerint az utóbbinak is jelentős szerepe van ebben.

„Magyarországról nézve egy a nemzetközi rendszerekbe integrálódott kis gazdaság csak korlátozottan tud ellenállni ezeknek a globális folyamatoknak, és ahogyan az az 1970-es években sem sikerült, most sem fogjuk tudni megállítani a határokon a begyűrűző energiahordozó-árak hatását.” ( Fleismann B.)

Természetesen van némi mozgásterünk, hiszen van valamennyi hazai kitermelésű földgázunk, lignitünk, van nukleáris erőművünk és növekvő számban épülő naperőműveink, amik csökkenthetik a közvetlen függést a rövid távú nagykereskedelmi piaci hatásoktól. A Szakértők szerint a probléma ott van, hogy mostanra a hazai mozgásteret teljesen felemésztette a „rezsicsökkentés vívmányainak” mindenáron való fenntartása. Az „olcsó” paksi áram már régóta az egyetemes szolgáltatás alacsony árainak biztosítéka, az erőmű messze a jelenlegi piaci árak alatt értékesíti az általa termelt áramot, hogy ezáltal fenntartható legyen a hazai háztartási áramárak alacsony szintje. Hasonló a helyzet a hazai kitermelésű földgázzal, amit alacsonyan tartott mesterséges áron vesznek figyelembe a lakossági gázárak meghatározásánál.
Mivel a lakosság kívül esik az emelkedő költségek megtérítésének lehetőségén, nem valószínű, hogy Magyarországon a választások ellőtt lakossági energiaáremelés lenne. Maradnak a nem lakossági fogyasztók, akiknek viselniük kell a drasztikusan emelkedő költségeket. A vállalati fogyasztók most kezdenek szembesülni vele, hogy az idén akár 50-60 százalékkal magasabb árakat kapnak, Sokan kivárnak, reménykedve a trend megfordulásában, de nehéz olyan körülményt látni, ami lefelé mozdítaná az árakat.

Forrás cikk:
Feismann Balázs Budapesti Corvinus Egyem REKK kutató főmunkatársa, a Magyar Energiakereskedők Szövetségének elnöke.

 

Társasház kezelő cég avagy közös képviselő?

Egyszemélyes közös képviselő

avagy

Társasház kezelő cég.

Az elmúlt években nagyon sokat fejlődött az ingatlan kezelés szegmens. A régmúltban voltak házmesterek, ház gondnokok, aztán közös képviselőnek nevezték őket. Amíg az igények nem voltak túl nagyok, elegendő, kielégítő volt a munkájuk.Viszont a házak, bérházak sem voltak túl nagyok és ennyire gépesítettek.Egy gondnok munkája a ház tisztán tartásában, a rend megtartásban kimerült. Ahogy fejlődött a világ, és az infrastruktúra, az igények is nőttek.Vizsgáljuk meg, mi a jobb a tulajdonosoknak és lakóknak.

Közös képviselő, avagy társasház kezelő cég?

Manapság sokkal szerteágazóbb egy közös képviselő munkája, mint a régi szép békebeli időkben.Általában azt gondoljuk, hogy a közös képviselő felel mindenért, ami a társasházban történik. Tulajdonképpen így is van, nem árt azonban tudni, hogy pontosan mi tartozik a közös képviselő feladatai közé, mi az, amit jogosan kérhetnek rajta számon és mi az, amit máshogy kell megoldani. A közös képviselő fő feladatának a társasház gördülékeny működése iránti kezességvállalás minősül, mely közös cél(ok), érdekeltségek és szempontok érdekében a közös képviselőre különféle intézkedések (közgyűlési határozat, közös költség beszedése, társasházi igények érvényesítése stb.) elvégzései hárulnak.

  • Üzemeltetési feladatok

  • Állagmegóvási feladatok

  • Gazdálkodási feladatok

Ezeket lehetne részletesen taglalni, hisz sokkal több van mögötte, mint gondolnánk.Rengeteg munka és energia.A kérdés az, vajon egy ember el tudja e látni ezt a rengeteg teendőt maradéktalanul, hiba nélkül időben, megfelelő tudással és szakértelemmel?Nos, nem kizárt, ez attól is függ, mekkora a társasház és milyen tudással rendelkezik a képviselő. De a mai igényeket figyelembe véve, nagyon nehéz ennyi -féle sokrétű összetett és sokféle szakmai tudást igénylő munkakört egyedül ellátni.Van egy mondás: Nem mindegy, hogy egy ember 100% –os munkája fekszik valamiben, vagy 100 ember 1% -os energiája és munkája kell a feladat elvégzéséhez.Nézzük ezt a valóságra levetítve.Egy tárasasháznál, bármilyen probléma adódhat, melyet orvosolni kell a megszokott általános feladatokon kívül. Sokkal egyszerűbb, ha minden feladatra van egy megfelelő szakember, aki csak azzal adott probléma vagy feladat körrel foglalkozik.Így, ha a közös képviselő beteg lenne, vagy elutazik, nem áll meg az élet és a munka. Az ingatlan kezelő cégeknél, mindig van egy helyettesítő munkatárs, vagy csapat, aki a feladatot megfelelő szakértelemmel ellátja. Ráadásul olcsóbban.Nem kell egy embernek mindenben profinak és hozzáértőnek lenni. Minden területre meg van a megfelelő ember. Mivel a feladatok sokrétűek, ez fontos szempont. Nehéz egy személyben jogásznak, pénzügyi, és gazdasági szakembernek, vagy elektromos, víz-gáz szerelőnek, takarítónak lenni. Az a legjobb, ha minden területre meg van a megfelelő szakember vagy csapat. Ha mérlegelünk, mindenképp vegyük fontolóra ezeket a szempontokat.Egy szakértőkből álló csapat, mindig jobban tudja képviselni egy társasház érdekeit. Gyorsan, rugalmasan, és hatékonyan tudja ellátni a feladatokat.

Boldog új 2022 esztendőt!

Nevtelen terv3

Minden kedves ügyfelünknek és partnerünknek kívánunk boldog, sikerekben és eredményekben gazdag új esztendőt!

Cégünk az előttünk álló új évben, rengeteg megújító célt tűzött ki maga elé!
Fejlesztések, innováció, bővítés.
Legfontosabb célunk mégis az, hogy ügyfeleink és partnereink elégedettebbek legyenek.
Szolgáltatásainkkal, még kényelmesebbé és kielégítőbbé tegyük a mindennapjaikat.
Jövőbeni fejlesztéseink az Önök kényelmét szolgálja.

Gondolatok a karácsonyról.

181029164240 christmas hotels mohonk mountain gingerbread full 169

Gondolatok a karácsonyról.

Kedves olvasóink, karácsony kapcsán szeretnénk megosztani Önökkel egy egy kedves élményt, ami kapcsolódik a társasházak „életéhez”. Azt látni, hallani mindenhol, hogy az emberek zárkózottak és elidegenedtek egymástól. Sok bérházban, az ott lakó emberek, nem is ismerik egymást. Többnyire az idősek, öregek vannak magukra maradva, főleg ha nincs családjuk, esetleg azok távol élnek. Itt a karácsony, a szeretet ünnepe hamarosan és mégis nagyon sokan lesznek egyedül elszigetelődve.

A REM Zrt vidékről felköltözött alkalmazottja vagyok. Egy régi 168 lakásos, körfolyosós társasházban lakom, amelynek cégünk az ingatlankezelője. A ház az 1930-as években épült. Itt forgatták gyermekkorom kedvenc filmjét a „Kemény kalap és krumpli orr” című ifjúsági filmet. Itt van a játszótér mellette, ahol Bagaméri a fagylaltját maga méri. … azaz mérte egykoron. Sok idős és öreg él a régi épületben. Sajnos sokan már eltávoztak örökre, hátra hagyva a lakást, amelyet az újabb generáció birtokba vett. Látom az öregek ismerik egymást beszélgetnek, míg a fiatalok rohannak, és nem is tudják, kik élnek a folyosón mellettük.  A történetem mégis arról szól, hogy az idősebbek jó példát mutattak itt a házban a szeretetről, gondoskodásról, amit már a fiatalok is átvettek. Mikor ide kerültem, feltűnt, hogy a földszinti lépcsőforduló ablakába, mindenféle dolgok, tárgyak vannak kitéve. Mikor mi. Élelmiszertől kezdve a ruházatig, használati eszközöktől a lakberendezési tárgyakig, könyvek, régi lemezek…stb. Nem értettem először mi az rumli ott. Aztán elmesélték, hogy a házban laknak szegényebbek, gazdagabbak, idősek, fiatalok, családosak és magányosak. De mindenkinél vannak olyan dolgok, melyek feleslegessé válnak. Ezt mindenki kiteheti oda, remélve a kihelyezett tárgy új gazdára talál. És valóban. Többnyire mindenki megnézi és elveszi ami neki fontos lehet. Olyan ez mint egy ősi cserekereskedelmi piactér. Volt aki kiló lisztet, tésztát, és más élelmiszert rakott ki az ünnepek előtt, tudva, hogy az a szegény öreg egyedülálló néni vagy bácsi örülni fog neki, mert a nyugdíjból nem telik rá. Én könyvet és bakelit lemezeket hoztam el onnan. Antik csuprot.  A minap egy gyerek ágy volt kitéve, dvd lejátszóval, gördeszkával. Gyermek játékokkal. Sőt nagyon drága baba hordozó, amit megjegyzem, jó áron el is adhatta volna a tulajdonosa ha meghirdeti. Ingyen felkínálta a közösségnek.

Minden nap, mikor haza megyek, alig várom, hogy megnézzem mit kínál a házi piactér. De ami a legjobban tetszik ebben az egészben, hogy vannak emberek, akik gondolnak másokra, és ami számukra felesleges, azt nem dobják ki, hanem felkínálják, hátha még hasznos lehet valakinek. Íj módon, sértés nélkül juthat el bármi a rászoruló lakóhoz. Megmondom őszintén nagyon tetszik ez az ötlet. Most karácsony előtt, volt aki sütit, kekszet, cukrot, vajat rakott ki üdítővel, sörrel. Mindnek lett gazdája. Melegség tölti el a lelkem, hogy azért van még szeretet az emberekben. Nem halt ki a gondoskodás, a segítőkészség és támogatás. Mindenkinek mást jelent a társadalmi szerepvállalás. Mindenkinek mást enged meg a pénztárcája. De van, ami nem kerül pénzbe. Nem tudom, ki olvashatta a könyveket, melyet én olvasok immár, és az én könyvespolcomat díszíti. De köszönöm Neki. Most már én is így teszek, és amit nem hasznosítok, azt én is kihelyezem a piactérre. Jó látni, mikor új gazdára talál. Nem vagyok gazdag de mégis segítettem, adtam valamit.

Legyen ez egy jó példa, minden társasház lakónak.

Ezzel a gondolattal kívánok, magam és cégünk nevében, mindenkinek Boldog Békés Karácsonyi ünnepeket!

 

Társadalmi szerepvállalás.

Nekünk fontos a környezetünk!

myforest oklevel PNG

Az idén is vásároltunk 70 db facsemetét minden kollégánk nevében, hogy zöldebb és tisztább legyen környezetünk!

Ingatlan piac a COVID alatt és most.

Hogyan alakulnak az árak Budapest és vidék viszonylatban 2020 és 2021-ben.

Bloghoz

Cikkünkben arra kerestük a választ, hogy az ország lakáspiacát a COVID-járvány alatt jellemző folyamatok mennyiben – esetleg milyen helyi sajátosságokkal – jelentek meg a hazai nagyvárosainkban. Próbáltam összegezni a rengeteg információt, ami megtalálható ez ügyben.

Az MNB Portfolió tanulmányai és cikkei alapján: 

2020 és 2021 második negyedéve között országos szinten a lakásárak drágulása 13,2%-ra gyorsult, területileg azonban differenciáltabb a helyzet: Budapesten 9,1, a vidéki városokban átlagosan 18,2%-os volt az áremelkedés üteme. Hatalmas különbségeket figyelhetünk meg a lakásárak drágulásának mértékében az ország különböző régiói között.

Az eladó ingatlanok kínálatának száma és annak változása alapján a vizsgált településeken eladásra felkínált ingatlanok darabszáma rendkívül eltérő volt. A legnagyobb számokat a két egyetemváros Pécs és Debrecen produkálta, mindkettő 4 ezer fölötti ingatlanszámmal, míg a harmadik nagy egyetemváros Szeged alig lépte át a 3 ezret. Győr és Miskolc rendelkezett a legalacsonyabb számú eladásra kínált ingatlannal az első felmérés időpontjában. Ez a kép a vizsgált időszakban némileg átalakult, hiszen mind az öt mintaterületen a kínálat csökkenése tapasztalható, viszont nem egyenlő mértékben. A trendtől némileg eltérően, 2020 októberében Szeged és Pécs esetében is megfigyelhető volt egy lokális maximum, amely az egyetemistáknak a nyári időszak végén, a bérleti piacon sikertelenül felkínált ingatlanok megjelenését mutathatja.

Az árak alakulása a COVID-periódusban az MNB szerint:

Az elmúlt másfél év leforgása alatt, eléggé meredek emelkedés figyelhető meg a meghirdetett ingatlanok nm-árai esetében. Mindegyik mintaterületen közel 100 ezer forinttal emelkedett a hirdetési ár.

regios lakasaremelkedes mnb 493544

A két keleti régiót a sorrendben a dél-alföldi (18,8%), közép-dunántúli (18,7%), dél-dunántúli (18,3%), közép-magyarországi (12,1%) és nyugat- dunántúli (8,9%) régió városai követnek. A községekben a drágulás, ehhez képest országos szinten csak 7,3%-os volt.

Budapesten mindössze 6,4%-kal emelkedtek az átlagos négyzetméterárak, aminek következményeképpen szűkült az árolló a megyeszékhelyek és a főváros között. Ennek oka többek között az is lehet, hogy a budapesti magas árszint már egyre kevésbé megfizethető a lakásvásárlók számára, ami csökkenti az áremelkedés ütemét. Budapesten emellett a belső és külső kerületek között is csökkent az árkülönbség 2021 első félévében. A  lakás-áremelkedés önmagában még persze nem sokat jelent, hiszen amennyiben azt a jövedelmek is lekövetik, akkor nincsen semmi probléma. A valóság azonban az, amit mindenki érezhet is a bőrén, hogy jövedelmek emelkedésének üteme jócskán alulmúlja a lakások drágulásának tempóját

A lakásvásárlás elérhetősége az ország régióközpontjait tekintve Miskolcon a legkedvezőbb, ahol az országos szintnél alacsonyabb, kevesebb, mint 7 évnyi átlagjövedelemből vásárolható egy medián árszintű, 75 négyzetméteres lakóingatlan. 2021. év első felében az ingatlanpiaci és a jövedelmi folyamatok eredőjeként valamennyi magyarországi régióközpontban emelkedett a mutató értéke 2020 végéhez képest.

2021-ben a hazai lakáspiac jelentős élénküléssel indult. A gazdaság újraindítását követően megkezdődött a munkaerőpiac gyors helyreállása, a foglalkoztatottság a nyári hónapokban történelmi csúcsra emelkedett, amivel összhangban a lakosság reáljövedelme is növekedett. Az év elejétől elérhető új otthonteremtési támogatások érdemi szerepet játszottak a lakhatási célú kereslet élénkítésében. Az MNB szerint az ingatlanárak nettó átlagjövedelmekhez viszonyított aránya 2021 második negyedévének végén Budapesten és Debrecenben volt a legmagasabb, ahol egy 75 négyzetméteres medián árszintű lakás megvásárlásához rendre 11,3 és 12,0 évnyi helyi átlagjövedelem volt szükséges. Számomra ez kicsit hihetetlen, szerintem ettől sokkal több munka idő és pénz van és lesz mögötte!

Az MNB előrejelzése szerint az idei évben várhatóan 150 ezer tranzakció lehet a hazai piacon.

Persze ez változhat hiszen itt az újabb COVID hullám.

Forrás:

MNB Portfólió  valamint Dr. Nagy Gábor az ELKH KRTK RKI munkatársa, Kovalcsik Tamás az SZTE TTIK Földtudományi Doktori Iskola doktorandusza írásaiból

 

Az ünnepi díszkivilágítás veszélyei – Ezekre figyeljen!

GettyImages 530883049 5816e2b55f9b581c0bb2ba28

Az ünnepi díszkivilágítás veszélyei – Ezekre figyeljen!

Egy stílusosan elhelyezett kerti világítás feldobhatja az egész ház vagy az utcarész hangulatát – főleg karácsony idején. Van azonban néhány fontos dolog, amelyre nem árt ügyelni.
A vásárlás előtt mindenképpen nézze meg a csomagoláson, hogy a fényfüzér beltéri vagy kültéri-e. Ez utóbbi nyugodtan használható a lakásban is, de a beltéri világítás szabadban való elhelyezése életveszélyes lehet!
A kültéri fényfüzérek használatához a legtöbbször hosszabbító is szükséges. Szintén nagyon fontos, hogy ebből is kültéri változatot vegyen!
Ha az évekkel ezelőtt vett lámpákat vagy a régi hosszabbítót szeretné a kertben használni, akkor elengedhetetlen a szigetelés ellenőrzése is.
Apróságnak tűnik, de az sem mindegy, hogy a kerti világítás zsinórjait vagy a talajon lévő elemeit hogyan rögzíti. Fontos, hogy ezek ne akadályozzák a közlekedést, ne lehessen bennük elesni.
Alacsony áramszámlával is fényárban úszhat a kert
Esztétikai szempontból a kerti világítás esetén is a „kevesebb néha több” elv ajánlott. Ha viszont valaki mégis azt szeretné, hogy a kertje fényárban ússzon, az sokat spórolhat, ha a hagyományos izzók helyett LED-et választ. Igaz, ezek a fényfüzérek drágábbak, mint a hagyományosak, de egy idő után jócskán megtérül az áruk. Emellett a LED nagy előnye, hogy mielőtt valamelyik izzó kiégne, a LED-nek fokozatosan halványul a fénye. Az ízléses kerti világítás akár néhány ezer forintból is kihozható. A pár száz forintos, rossz minőségű gyártmányoktól viszont óvakodjon, mert ezeknél nincs garancia arra, hogy a kültérinek árult világítótestek valóban megfelelnek az érintésvédelmi előírásoknak.

pixabay church christmas 1200