Menjek vagy maradjak?

menjek vagy maradjak scaled

Egyre gyakrabban hangzik el ez a kérdés. Szeretnék, de szabad-e, van-e kockázata? Itthon dolgozzak, vagy az irodában?

Társas lények vagyunk, ezért szívesen megyünk be a munkahelyünkre, a szívünk olykor az irodába vágyik. Persze egy darabig jó otthonról dolgozni, számos előnye van, de mégis, amikor már annyira vágysz mások társaságára, vagy az indulás örömére, akkor bizony felmerül a kérdés, hogy biztonságos-e.

Egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tartottam, hogy homeoffice-ban dolgozzunk. Márciusban bebizonyította az élet, hogy lehetséges, sőt jól is működik. Egy kicsit át kellett szerveznünk a folyamatainkat, és minden munkát tökéletesen el tudnak látni a kollégáink. Ettől függetlenül időnként szeretnének bejönni, ezért biztonságosabbá tettünk irodáinkat.

A kormány által előírt intézkedések mellett még további megelőző lépéseket tettünk. Természetesen van kézfertőtlenítő a bejáratnál és a folyosókon, a korlátokat, kilincseket, bejárati ajtókat naponta fertőtlenítjük, hetente többször is használunk ózongenerátort és az irodában elhelyeztünk egy UV-C fénnyel működő levegőtisztító készüléket.

Így nálunk biztonságos a munkavégzés. Csak a kollégákon múlik, hogy hogyan döntenek: Jönnek vagy maradnak?

Te hogyan döntesz?

#pandémia, #homeoffice, #covid, #rem189, #iroda

Lakásiroda

20191014 151502

Könnyű helyzetben van, akinek 500 vagy 1000 négyzetméteres irodára van szüksége. Egyszerűen kiválasztja a számára legmegfelelőbb helyszínt és kinézhet egy irodaházat, ahol egy vagy több szintet, vagy akár az egészet ki tudja bérelni.

Ez így elég egyszerűen hangzik, de hol találhat irodát, akinek csak 100 vagy maximum 200 négyzetméterre van szüksége? Ez már sokkal nehezebb, mert hiába nőnek gombamód a hatalmas irodaházak, ott nincs lehetőség 3 helyiség bérlésére.

Könnyű lenne a válasz, hogy keressünk egy kisebb irodaházat, ami ugyan nem olyan modern, mint a most épülő újak, de méretben pont ideálisak. Szuper lenne, de ilyenből nagyon kevés van, mivel nem gazdaságos kicsit építeni. Mégis, mit lehet ilyenkor tenni?

Manapság egyre divatosabbá válik, hogy egy-egy nagypolgári lakást kisebb átalakítással irodai használatra vesznek bérbe. Szép, több légterű, komfortos környezet alakítható ki. Csak a saját ízlésünkön múlik, hogy modern, minimalista, polgári vagy neobarokk stílust választunk új környezetünknek.

Mi is üzemeltetünk ilyen lakásirodákat, melyek barátságos, kellemes munkahelyet biztosítanak egy-egy vállalkozás hatékony működéséhez.

Kazáncsere a

DSC 0184

Ez egy C kategóriás, 700 nm-es irodaház Székesfehérváron. 2015-ben a teljes épületet egy bérlő használta, aki 2016-ban kiköltözött. Maradt egy ÜRES irodaház. Elszomorító látvány volt.

A megoldandó feladatokat órákig tudtuk sorolni a tulajdonosnak, és persze a hozzátartozó költségek is több számjegyből álltak, mint ami rendelkezésre állt. Dönteni kellett, hogy egy bérlőt keresünk a nagyobb bérleti díj reményében, de jelentős beruházással, vagy több bérlőt keresünk, ami kevesebb bérleti díjat eredményez, viszont a beruházási költségek időben elhúzódnak.

A döntés megszületett: több részletben, irodahelyiségenként adjuk bérbe az irodaházat, így mindig csak azt a egységet kell felújítani, amire megkötjük az új bérleti szerződést. Ez viszont sokkal több munkát rótt ránk és rengeteg lehetőséget biztosított.

2018-ra pedig annyi bérlő lett, hogy hozzáfoghattunk a fűtési rendszer korszerűsítésének. A szokásos folyamat, tervezés, engedélyeztetés, beszerzés, bontás és építés. Szeptemberben az importőr közölte: kazán NINCS. A környezetünkben fellelhető összes olajradiátort elvittük a bérlőinknek, hogy mindenki zavartalanul dolgozhasson. Gyors újratervezéssel november elején beépítették az új kazánokat és végre EGY gombnyomással beüzemelhettük.

Jelenleg már csak egy iroda vár bérlőre, és mi jövőre ismét belefogunk egy energetikai fejlesztésbe.

35. hrsz.

P1090567 320x240

35-ös helyrajzi szám. Gondoltad volna, hogy ilyen is létezik? Budapesten a helyrajzi számok legalább 4 számjegyből, esetenként perjelekkel és újabb számokkal bővítve, valamint betűkből állnak.

Nos, ez a 35-ös helyrajzi szám Sopron belvárosában egy egy több, mint 400 éves barokk épületet jelöl. Egy ilyen műemlék épületnek nemcsak kora van, hanem történelme is. Ezért is nagyobb kihívás ennek a háznak az üzemeltetése bármely más ingatlan kezeléséhez képest.

Hogyan lehet megfelelni egyszerre a tulajdonosnak, a használóknak, és a műemlékvédelmi hivatalnak. Ez egy picit több a „kecske és káposzta” klasszikus esténél. A tulajdonos elvárása, hogy a befektetése magas profitot biztosítson, a bérlő igénye, hogy a mai kor igényeinek megfelelően komfortos legyen, míg a műemlékvédelem az eredeti állapotot szeretné fenntartani.

Ezeket a szempontokat szem előtt tartva, a jelenlegi kialakítás szerint 4 lakást, 2 irodát és egy üzlethelyiséget tudunk hasznosítani az épületben. Ezek az egységek lettek az idők folyamán korszerűsítve, felújítva, úgy, hogy megmaradt az épület külső és belső szépsége. Most egy csodálatos, nyugodt, privát miliőt biztosít a bérlőknek, és évente kétszer a soproni séták alkalmával az erre kíváncsi látogatók is bepillantást nyerhetnek ennek a mesébe illő Templom utcai „Hajnóczy-háznak” a világába.

Büszkék vagyunk, hogy mi gondoskodhatunk erről az épületről is.

Ajkai Irodaház

40248449 513141015814022 5816203682420621312 o

Ajkai irodaház

Ajkán üzemeltetünk egy társasház földszintjén található 375 nm-es irodai szintet „irodaházat”.

2016 első negyedévében költözött ki belőle az Ajkai földhivatal. Még az Ő idejük alatt lett teljesen felújítva, és akadálymentesítve. A kiköltözés óta, irodánként adjuk bérbe az ingatlant. Sokféle vállalkozás megfér itt egymás mellett. Büszkék vagyunk rá, hogy itt adhattunk otthont Ajka első szabadulószobáinak is.

Elérkezett a pillanat, amikor kirakhatjuk a MEGTELT táblát.

Most, hogy megtelt jönnének az érdeklődök. Megnőtt az igény az irodaszobákra. A kisebb vállalkozók is szeretnék különválasztani a munkát a családtól és a pihenéstől.

Így adódott, hogy egy hónapon belül két azonos tevékenységet végző bérlő is érkezett. Az első rémületből eredő felháborodás után sikerült megnyugtatni, hogy kezdje el a munkáját, amit szeret, adjon néhány hónapot magának a sikerhez. Ha mégsem működik két azonos vállalkozás egy épületben, akkor majd közös megegyezéssel elválunk. A tapasztalatunk azt mutatja, hogy tökéletesen dolgoznak mindketten.

Örömmel tölt el minket, hogy hozzájárulhatunk bérlőink eredményeihez.

Szabadpiac 2.

ermek

Most szabad, vagy nem szabad?

Ezt a blogbejegyzés 2019 májusában írtam. Az áramszolgáltatóval a mai napig nem sikerült rendezni a túlszámlázást. Végül kénytelenek voltunk az Energetikai Hivatalhoz fordulni. Az Enegertikai Hivatal természetesen csak elektronikusan fogad el mindent. Így már náluk is több hónapja ül az ügy. Most újabb dokumentumokat kértek be. Igaz ezeket már egyszer beadtuk. Kiváncsi leszek, mi lesz a vége. Visszakapjuk -e a túlszámlázásból befizetett összeget. Attól tartók nem.

Évek óta így vásárolunk energiát, egészen pontosan, amióta csak lehet. Mindig a legkedvezőbb árat biztosítjuk kezelt ingatlanaink bérlőinek és tulajdonosainak. Erre az évre is a legkedvezőbb szolgáltatót választottuk, legalábbis tavaly novemberben ezt gondoltuk. Nos az elmúlt 5 hónapban rájöttünk, hogy kár volt. Több időt töltöttem ügyfélszolgálatok hívásával, várakozással és reménytelen ügyintézéssel, mint az elmúlt 10 évben összesen. Ezen könnyedén túltenném magam, hiszen csak az én időm és energiám fektettem be. Viszont a túlszámlázást már nem tudom elfogadni. Az egyik szolgáltató csak 1 havi fogyasztás díját számlázta ki egy hétre, a másik viszont két hónapra az egész éves fogyasztás díját szeretné megkapni. Felháborít. Ennyire nehéz helyzetben vannak az energiaszolgáltatók? Én más mentséget nem tudok felhozni az érdekükben.

Vagy van valakinek más ötlete?

Ha kórházban leszel

surgery 1822458 640

Egy nagy műtéten vagyok túl. Két hét kórház után, itthon lábadozom. Ezzel a műtéttel negyedszer születtem újra. Az mondják, hogy egy macskának kilenc élete van. Én valahogy a maradék ötöt nem szeretném kipróbálni. Mivel kórházban voltam a kislányom verset írt nekem. A kislányom most hetedikes. A vershez azt kell tudni, hogy a számok mindig fontos szerepet játszottak az életemben. Informatikusként kezdtem a pályafutásomat, majd vezettem éttermet, sokat foglalkoztam a tőzsdével, majd végül kikötöttem az ingatlanüzemeltetésnél. Bevételek, kiadások, százalékok, nm-ek.

Ime a vers:

Ha kórházban leszel

Néha azon gondolkodok,

Hogy mikor leszel újra boldog

Mikor nem vesz körül a stressz

Mosolyod erőteljesebb lesz

Mikor nem leszel már műtéten

És kevesebb figyelmet kérhetsz

Mellette meg figyelhetsz

Mindenre mi fontos és érdekes

Hogy újra szerethesd az életed

Gondolj az életre mint a PI-re

Számok sokaságának rengetegére.

De a lap egyszer elfogy

És én azt akarom,

Hogy ez sokáig így maradjon.

Koronavirus – Hogyan tovább?

Irodaház tulajdonosok, bérlők! Mit tanít nekünk a pandémia?

Koronavírus 2 rész – Hogyan látjuk a jövőt.

Egyrészt úgy látjuk, hogy az első hatalmas pánik után mindeki megpróbál a jelenlegi helyzethez alkalmazkodni. És ha nem is nagy mértékben újra elindul a gazdaság. Azt gondoljuk, hogy, 2 hónap múlva le fog csengeni ez a vészhelyzet: vagy azért, mert megtanulunk ezzel a helyzettel együtt élni, vagy azért mert meglesz a gyógymód vagy a megelőző oltás, vagy azért, mert kiderül, hogy az egészet jobban felfújták, mint kéne. Természetesen az is elképzelhető, hogy nem lesz igazam. De remélem ebben tévedek. Biztos az is, hogy nagyon sok intézkedés még sokáig velünk marad. De összefoglalva 2-6 hónap távolban mi mindenképpen felemelkedést várunk. Az ingatlan bérleti díjak tekintetében nem várunk nagy nagy arányú csökkenést.

Koronavirus

3701196 scaled

Koronavírus

Március elején senki nem gondolt arra – én sem –, hogy március közepére minden megváltozik. Arra meg végképp nem, hogy április elejére az eddig jól működő cégem likviditási problémákkal fog küzdeni, béreket kell csökkenteni, alkalmazottakat elküldeni, költségeket jelentősen visszavágni. És az addig viszonylag jól működő gazdaságban lesz plusz 50e munkanélküli, amit júniusra az elemzők 400e-re tesznek. A gazdaság nagy része megáll bizonytalan időre. Cégünk ingatlanüzemeltetéssel foglalkozik. Nyilván ez a tevékenység nem végezhető teljesen home office-ban. Az ingatlanokat rendszeresen ellenőrizni kell az állapotukat, szükséges -e valamilyen javítást, karbantartást elvégezni. Az sem volt előre látható, hogy bérlőink egy része különböző okokkal kér bérleti díj csökkentést. Mi is tisztában vagyunk vele, hogy azoknál a partnereinknél, ahol ellehetetlenült a munkavégzés, ott engedni kell. De akadt olyan is, akinek megszűnt a munkája és a jövedelme. Végül volt akinek megadtuk, és volt akinek nem, felvállalva azt a kockázatot, hogy felmondja a bérleti szerződést. Jogos a kérdés, hogy miért nem kap mindenki kedvezményt, hiszen majdnem mindenkit érint a gazdaság negatív hatása? Mert az ingatlan adói, fenntartási, karbantartási, és fejlesztési költségei egy kicsit sem csökkentek ezidáig.

Székhely, telephely

DSC 0183

Cégünk ingatlan üzemeltetéssel foglalkozik: lakás, iroda, társasház, épület, műemlék épület. Székesfehérváron üzemeltetünk egy 700 nm irodaházat. Jelenleg 15 bérlővel. Bérlőinknek lehetőséget biztosítunk, hogy székhelyként, vagy telephelyként a bérelt irodát bejelenthetik. Tavasszal volt egy érdeklődöm, aki végül nem vette ki az irodát. Pár hónappal később az érdeklődő cégének a nevére levél érkezett az irodaház címére. Nagy meglepetésemre kiderült, hogy a hozzájárulásom nélkül a cégbíróság simán bejegyezte a cégnek ezt a székhelyet. Három hónapomba, és jó pár tízezer forintomba került, míg egy törvényességi felügyeleti eljárás során a cég áttette a székhelyét máshova. Az is lehet, hogy ott sem tudnak róla? Miért is gond ez? Mert bármilyen végrehajtás során az irodaházunkban kereshetik a céget.

Ma újabb levél érkezett egy ismeretlen cégnek az irodaház címére. Ez is úgy van bejelentve székhelyként, hogy én nem is járultam, hozzá. Ezután a cégjegyzékben utánanéztem, hogy kiknek a székhelye van nálunk. Jó pár ismeretlen céggel találkoztam.

Kérdésem az, hogyan is működik a cégbíróság? Miért nem ellenőrzik, hogy ki jogosult hozzájáruló nyilatkozatot kiadni? Ezek után bárki bárhova bejelenetezhet?