Multinacionális cég lettünk

Multinacionális cég lettünk

Amszterdami kirendeltséggel. Na jó, ez így egyáltalán nem igaz.

Valójában az történt, hogy van egy idősebb kollégánk, aki a COVID miatt a munkája nagy részét eddig is otthonról végezte. Ehhez mi biztosítottunk számára eszközöket. Ő úgy döntött, hogy hosszabb időt szeretne a rokonainál tölteni. Elutazott az ünnepekre és úgy tervezi, hogy március tájékán jön haza. Mikor közölte velem ezt a hírt az első reakcióm az volt, hogy mi lesz most velünk. Mi lenne – jött a válasz. Viszem magammal a laptopomat, és ugyanúgy mindent megcsinálok mint eddig. Persze nem fogok hetente egyszer bejárni az irodába, és telefonon sem tudok elintézni ügyeket, mert nagyon drága lenne, de amit internetet el lehet intézni, azt megcsinálom. Internetes telefonon még kommunikálni is tudunk – mondta. Így nyugodt szívvel engedtem el több hónapra.

Hihetetlen, hogy milyen világban élünk és, hogy milyen lehetőségeink vannak. Tejesen mindegy, hogy munkatársunk az irodában, a szomszéd utcában, vagy a világ másik végén végzi el a munkáját.

Így lettünk mi multinacionális cég. Vagyis sehogy.

#rem189 #covid #ingatlan #iroda #ingatlanüzemeltetés #facility managament