Szabadpiac 2.

Most szabad, vagy nem szabad?

Ezt a blogbejegyzés 2019 májusában írtam. Az áramszolgáltatóval a mai napig nem sikerült rendezni a túlszámlázást. Végül kénytelenek voltunk az Energetikai Hivatalhoz fordulni. Az Enegertikai Hivatal természetesen csak elektronikusan fogad el mindent. Így már náluk is több hónapja ül az ügy. Most újabb dokumentumokat kértek be. Igaz ezeket már egyszer beadtuk. Kiváncsi leszek, mi lesz a vége. Visszakapjuk -e a túlszámlázásból befizetett összeget. Attól tartók nem.

Évek óta így vásárolunk energiát, egészen pontosan, amióta csak lehet. Mindig a legkedvezőbb árat biztosítjuk kezelt ingatlanaink bérlőinek és tulajdonosainak. Erre az évre is a legkedvezőbb szolgáltatót választottuk, legalábbis tavaly novemberben ezt gondoltuk. Nos az elmúlt 5 hónapban rájöttünk, hogy kár volt. Több időt töltöttem ügyfélszolgálatok hívásával, várakozással és reménytelen ügyintézéssel, mint az elmúlt 10 évben összesen. Ezen könnyedén túltenném magam, hiszen csak az én időm és energiám fektettem be. Viszont a túlszámlázást már nem tudom elfogadni. Az egyik szolgáltató csak 1 havi fogyasztás díját számlázta ki egy hétre, a másik viszont két hónapra az egész éves fogyasztás díját szeretné megkapni. Felháborít. Ennyire nehéz helyzetben vannak az energiaszolgáltatók? Én más mentséget nem tudok felhozni az érdekükben.

Vagy van valakinek más ötlete?