19, Híres épületek: Műszaki Egyetem épületegyüttes

2. fobejarat szobrai 1

Képeket és a leírást készítette: Hucskóné Kovács Mária

Műszaki Egyetem épületegyüttes

A Műegyetem története a 18. századba nyúlik vissza. 1782. augusztus 30: a budai tudományegyetem bölcsészeti karán alapított Institutum Geometrico-Hydrotechnicum volt az első polgári mérnökképző intézet Európában, amelyben egyetemi szervezetben oktatták a műszaki tudományokat.

Következő fontos dátum: 1844. június 12: az Ipartanoda megalapításáról szóló rendelet, az intézmény 1846. november 1-jén nyitotta meg kapuit és vette fel Habsburg József nádor tiszteletére a József Ipartanoda nevet. 1848-ban alakult meg a ma BME OMIKK néven működő egyetemi könyvtár is. budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtára másfél évszázados múltra tekint vissza. 1848. május 9-én Eötvös József kultuszminiszter egy ötkötetes könyvet küldött a BME egyik elődintézményének, a József Ipartanodának. Ezt az időpontot tekintjük az egyetemi könyvtár megalakulásának, amely az 1930-as évekig Magyarország egyetlen technikai és természettudományi szakkönyvtára volt. A könyvtár 1909-ben költözött jelenleg is otthonául szolgáló épületébe, melyet Pecz Samu ( Pest, 1854. márc. 1. – Bp., 1922. szept. 1. )műegyetemi professzor tervezett.

 Az 1909/10-es tanévet a Műegyetem már Budán, jelenlegi helyén Lágymányoson kezdte meg, ahol a Czigler Győző (Arad, 1850. júl. 19. – Bp., 1905. márc. 28.) Hauszmann Alajos (Buda1847június 9. – Velence1926július 31.) és Pecz Samu tervezte épületekbe költözött. Az eredeti tetőcserepek a Zsolnai gyárban készültek.  Duna parti főbejárat lépcsőit Senyei Károly (Pest1854január 15. – Budapest1919február 7.) négy allegorikus szobra őrzi A műszaki tudományokat jelképező szobrok első élete a II. világháborúban fejeződött be, mert 1945-ben, a főváros ostromakor az orosz katonák a pesti oldalról célba lőttek rájuk. Az új szobrokat a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászhallgatói az Európai Építő Zrt. telephelyén faragták ki.

 

 

18, Híres épületek: Róth Miksa mozaikjai Budapesti házakon

Negy evszak V. kerulet Karoly korut 14. 1

Képeket és a leírást készítette: Hucskóné Kovács Mária

Róth Miksa: (Pest1865december 26. – Budapest1944június 14.) magyar üvegfestő és mozaikművész. Számos hazai és külföldi elismerésben részesült: 1898-ban elsőként neki ítélték az Iparművészeti Állami Aranyérmet, az 1900-as párizsi világkiállításon ezüst, az 1902-es torinói és az 1904-ben St. Louis (USA) világkiállításon pedig aranyéremmel tüntették ki. Idehaza megkapta a Ferenc József-rend lovagi fokozatát majd pedig a kormányfőtanácsosi címet. A mozaikkészítés technikájának megújításáért az olasz király aranyérmét nyerte el.

  1. V. kerület, Károly körút 14.: a Kiskörúton közel az  Astoriához található egy gótikus elemeket hordozó eklektikus, négyemeletes épület. Az 1904-ben készült ház építtetője a szalámi készítéssel foglalkozó, olasz származású Szevera Károly volt. A tervező, Schannen Ernő volt. A legfelső emeleten csillogó üvegmozaik látható. A készítő Róth Miksa a négy évszakot allegorikus nőalakjaival ábrázolta a témát. A Tavasz kék ruhában virágokkal, a Nyár arany szoknyával, napernyővel, az Ősz szőlőfürttel, a Tél sötétkék bundába burkolózva jelenik meg.
  2. V. kerület, Szervita tér 3.: az épület Török-bankház Budapest egyik, legkülönlegesebb épülete. 1906-ban épült Hegedűs Ármin és Böhm Henrik tervei alapján. Különlegessége az oromzati mozaikkép. A képen a nemzet nagyjai: többek között Zrínyi Miklós, II. Rákóczi Ferenc, Pázmány Péter és Bocskai István hódolnak Hungária, a Magyarok Nagyasszonya előtt.

VIII. kerület, Népszínház utca 22.: A lakóház 1906-ban épült szecessziós stílusban, Vidor Emil tervei szerint a Polgári Serfőzde számára. Ezért került az oromzatra sör témájú mozaik  található. A homlokzatát díszítő mozaikfrízt Dudits Andor tervei alapján Róth Miksa készített 1906-ban. Dudits a serfőzde által kiírt pályázatra készítette tervét, ahol megkötés volt, hogy az alkotás tükrözze a sörfőzde által előállított három sörfajtának, a király-, polgár- és barátsörnek a dicséretét. ” A középső mezőben Gambrinus királyt található sörös szekerén, mint valami diadalkocsin.

17, Híres épületek: Budapest, Magyar Állami Operaház

az epulet

Képeket és a leírást készítette: Hucskóné Kovács Mária

1872-ben Lónyay Menyhért miniszterelnök felkérte Orczy Bódogot, a Nemzeti Színház igazgatóját, hogy állítsa össze javaslatát a létesítendő Operaházra vonatkozóan. Több javaslat készült, ezek közül a  Fővárosi Közmunkák Tanácsa választott.  Operaház megépítésére 2 261 200 forint állt rendelkezésre, végül 1873. július 25-én adta hozzájárulását a király. Pályázatot  írtak ki, amelyre Linczbauer IstvántSzkalnitzky AntaltSteindl Imrét, Ybl Miklóst és két külföldi építészt, a gothai Ludwig Bohnstedtet és a bécsi Fellner és Helmert kérték fel A pályázók mindegyike 2500 forint jutalomban részesült. A pályázat nyertese Ybl Miklós lett, a titkos szavazáson nyolc szavazat közül hét szólt mellette.

Az építési engedélyt Ybl Miklós terveire 1875. augusztus 28-án adta meg a fővárosi tanács 30089/75 számon. Az építkezés során  Podmaniczky Frigyes ragaszkodott ahhoz, hogy magyar iparosok és művészek vegyenek részt a munkákban.

A tervek szerint az épületet 1883-ra kellett volna befejezni. Tisza Kálmán akkori miniszterelnök ezt végül 1884 nyarára tűzte ki. Az épület végül 1884szeptember 27-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt

A homlokzat dekorációjának tervezésében Ybl Miklós munkáját Schickedanz Albert segítette, valamint Schmal Henrik, az Operaház építésvezetője.

A homlokzat legfeltűnőbb eleme a két, Stróbl Alajos által, carrarai márványból faragott egyiptomi szfinx az oldalbejáratok mellett.

Az Operaház belső falfestéseinek megvalósításával Than Mórt és Lotz Károlyt bízták meg, akik a bécsi Staatsoper mintájára átfogó programot gondoltak ki, amelynek központi mondanivalója a zene dicsőítése.

Az előcsarnok mennyezetének aranyozott keretű kazettáiba Székely Bertalan a kilenc múzsát festette meg. A kupola főműve a magyar falképfestészet egyik kiemelkedő alkotása, a Zene megdicsőülése( Lotz Károly)

16, Híres épületek: Budapest, Rumbach utcai zsinagóga

kozepso homlokzat 1

Képeket és a leírást készítette: Hucskóné Kovács Mária

A Rumbach utcai zsinagóga romantikus, a mór építészet jegyeit utánzó stílusban épült zsinagóga a budapesti „zsinagóga-háromszögben”, a későbbi budapesti gettó területén. „Kis zsinagóga”-ként is ismert (a „nagy zsinagóga” a Dohány utcai). A VII. kerületben található, a Rumbach Sebestyén utca 11-13. szám alatt.
A zsinagóga 1869 és 1872 között közadakozásból épült. Tervezője az osztrák Otto Wagner, aki a bécsi szecesszió vezető alakja volt. A falán magyar nyelvű emléktábla olvasható, amely azokra a zsidókra emlékeztet, akiket 1941-ben ebben az épületben gyűjtöttek össze. Mielőtt a megszállt ukrajnai Kamenyec-Podolszijkba szállították a magyar hatóságok, ahol a németek legyilkolták őket. Az épület a második világháború óta romos, 1959 óta nem használták vallási célokra. 2006-ban a Budapesti Zsidó Hitközség visszakapta, azóta látogatható volt.
A Miniszterelnökség 2014-ben kötelezte el magát, hogy 3,2 milliárd forintból korhűen rekonstruáltatja a Rumbach utcai zsinagógát. A közel négy évig tartó felújítás Dávid Ferenc művészettörténész műemléki kutatásai alapján Kőnig Tamás és Wágner Péter építészek, illetve Baliga Kornél építőművész-belsőépítész tervei szerint készült el.
A műemléki felújításon átesett csodálatos épületet 2021. június 10-én adták át.
Lehet, hogy egy kép erről: szabadtéri és emlékmű
 
 
 
 

Ajka, 110 nm-es iroda

IMG 2500 1

Kiadó iroda, üzlethelyiség Ajkán a Belvárosban

bakonyia 2
Bakonyi Árpád
Tel: 06-30/398-49-27
E-mail: bakonyia@rem189.eu

Leírás

Ajkán az Eötvös utca 8-10-ben (régi földhivatal épülete annak is a váróterem része) utcai iroda, alapterülete 110 nm. Ezen felül az iroda rendelkezik külön bejárattal, saját konyhával és mosdóval.  Az iroda tökéletes üzlethelyiségnek, coworking irodának egyaránt.
Az iroda Ajka belvárosában található.

Bérleti díj nettó: 160 000 Ft .

Az iroda rezsiköltsége elszámolás alapon történik.

 Az iroda egyetlen nagy helyiségből áll. Megtekinthető előre egyeztetett időpontban.

Bővebb információ az irodaházról: Ajka, Eötvös irodaház

Érdekel, kérem hívjanak vissza!

Alaprajz kijelolve
Szolgáltatás
ajánlatkérés
Szolgáltatás
társasházkezelés
BLOG
20180904_105811-825x510

15, Híres épületek: Budapest, Királyi Lovarda

Kiralyi Lovarda Vastagh Gyorgy szobraval

Képeket és a leírást készítette: Hucskóné Kovács Mária

Királyi Palota 19. század végi átépítésekor erre a területére reprezentatív udvart terveztek. (csikós udvar) A Lovarda épülete 1902-ra készült el. A neobarokk épület Hauszmann Alajos tervei alapján épült fel. Az épületet a századforduló idején az udvartartás céljaira használták, 1938-ban spanyollovas iskolájával bővült, és a lovas egység reprezentatív bemutatókat tartott itt.

Királyi Lovarda 1902-től csaknem fél évszázadon át volt a Budavári Palota dísze. A világháború pusztításai a Lovardát sem kímélték, de az épület ennek ellenére menthető lett volna, a hatalom mégis a lerombolása mellett döntött  Egy időben gyakran megfordultam a Széchenyi Könyvtárban, valamint a Könyvtártudományi és Módszertani Központban, csak a nagy semmi volt a helyén. A ma látható épület az eredeti épület hű másaként épült meg a Hauszmann program keretében 2021-ben. A rekonstrukció során hűen követték a századfordulós terveket, de a Lovardát belül a legmodernebb technikai megoldásokkal szerelték fel. Vezetett sétán jártam a falai között, nagy élmény volt! Jelenleg rendezvényekre bérelhető.

Az épület elé az eredeti helyére került Vastagh György : Lófékező c. szobra, amit ma Csikós szoborként emlegetnek.

14, Híres épületek: Budapest, Klotild Paloták

20221124 141808 Matild es szemben a Klotild palota a Ferenciek tere felol

Képeket és a leírást készítette: Hucskóné Kovács Mária

Klotild paloták (Klotild és Matild) néven ismert két jellegzetes angol neobarokk, eklektikus épület Budapest V. kerületében, a Ferenciek terén található. A Rákóczi út felől nézve az Erzsébet híd jelképes kapuját alkotják.

A millenniumot követő századfordulón József Károly főherceg neje, Klotild Mária főhercegné kezdeményezésére pályázatot írtak ki.

Az építési megbízást Korb Flóris és Giergl Kálmán kapták meg. A házak 18991902 között épültek meg.

Üvegablakaik Róth Miksa műhelyében készültek. A 48 méter magas tornyokat a főherceg koronájának felnagyított másolata díszíti. Budapesten elsőként szereltek be liftet. A kályhák a pécsi Zsolnay csempegyárban készültek.

A második világháború alaposan megrongálta őket.

1901-től a déli épületben működött a Belvárosi Kávéház. Krúdy Gyula itt írta a Szindbád történetek nagy részét. Boldog Békeidők pezsgő életének népszerű színtere volt, ahol híres közszereplők, újságírók és művészek fordultak meg nap, mint nap. A második világháború után ez a kávéház nyílt meg elsőként a fővárosban. A neobarokk palota felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

Több évig tartó és minden részletre kiterjedő renoválás után, eredeti pompájában tért vissza a történelmi szecessziós kávéház a műemlékvédelem alatt álló Matild Palota épületébe.

 

 

TEMP – Ingatlan bérbeadás

DSC 0194

Székesfehérvár, Móricz Irodaház, 301 iroda

bakonyia 2
Bakonyi Árpád
Tel: 06-30/398-49-27
E-mail: bakonyia@rem189.eu

Leírás

Székesfehérváron a Móricz Irodaház második emeleten 17nm-es iroda kiadó.

Az ár tartalmazza az internet elérést.

A díjak nettóban értendőek.

Az iroda légkondicionált.

Megtekintés előre egyeztettet időpontban.

Érdekel, kérem hívjanak vissza!

13, Híres épületek: Budapest, Várkert bazár

DSCF5709 Várkert bazár főbejárat központi épület 1.

Képeket és a leírást készítette: Hucskóné Kovács Mária

Ybl Miklós tervei szerint épült 1875 és 1883 között neoreneszánsz stílusban, a Várkert Duna felőli lezárása képpen.

Eredetileg kereskedelmi funkciót töltött be, árkádsorai egykor üzletekkel voltak tele.

1884-ben Strobl Alajos volt az első szobrász, aki a bazár árkádsorán saját műtermet tudhatott a magáénak. Őt még körülbelül nyolcvan művésztársa követte az elkövetkezett száz év során.

A második világháború alatt súlyosan megrongálódott.

Az épületben működött 1961 és 1984 között a Budai Ifjúsági Park (becenevén „Ifipark”, mely számos zenei rendezvénynek, koncertnek adott otthont. Itt játszott többek között a Metro, a Bergendy, az Illés, az Omega együttes, Kovács Kati, a Liversing, a Dogs, a Kex, a Juventus, a Mini, a Tűzkerék a Sakk-Matt együttes. 1980-ban egy Edda-koncert során a park bejáratához vezető lépcső kőfala leomlott. Állapota az 1980-as évektől fogva folyamatosan romlott, mely az épület teljes lezárásához vezetett.

A felújítást 2011-ben határozták el, kivitelezés 2013 nyarán kezdődött. 2014. április 3-án adták át az elkészült műemléki részt, a végleges megnyitás 2014 augusztus 29-én történt.

Székesfehérvár, Móricz Irodaház, 301 iroda

DSC 0194

Székesfehérvár, Móricz Irodaház, 301 iroda

bakonyia 2
Bakonyi Árpád
Tel: 06-30/398-49-27
E-mail: bakonyia@rem189.eu

Leírás

Székesfehérváron a Móricz Irodaház második emeleten 17nm-es iroda kiadó.

Az ár tartalmazza az internet elérést.

A díjak nettóban értendőek.

Az iroda légkondicionált.

Megtekintés előre egyeztettet időpontban.

Érdekel, kérem hívjanak vissza!