Miskolc megyei jogú város Magyarország északkeleti részén, a Bükk-vidék keleti lejtőinél. Az Észak-Magyarországi régió központja és legnagyobb települése, Az ország negyedik legnépesebb települése Budapest, Debrecen és Szeged után.
A környék Európa egyik legrégebben lakott területe, mint azt paleolit kori leletek tanúsítják. Már a középkorban kereskedőváros volt, és 1365-ben Nagy Lajos királytól kapott városi rangot. A török hódoltság után ipara is fejlődésnek indult. Most a város két műemlékét mutatnám be.
Az avasi gótikus református templom Miskolc belvárosának legrégebbi épülete. Eredetileg katolikus templom volt, melyet Szent István tiszteletére szenteltek fel. Az eredetileg római katolikus templomot a 13. században kezdték el építeni román stílusban. Kicsi, egyhajós templom volt, amely alig volt elegendő a lakosság vallási életét kielégíteni. Nagy Lajos idején bővült a templom nyugati irányban. Később, amikor már ez is kevésnek bizonyult, háromhajós késő gótikus stílusú csarnoktemplommá építették át, az északi falon 1926-ban megtalált latin nyelvű szövegtöredék szerint 1489-ben. 1544-ben a törökök felgyújtották a templomot, beomlasztva a gótikus bordás boltozatokat, a tetőt és ledöntve a tornyot. A templom több mint két évtizedig tető nélkül maradt, ezért nem gyönyörködhetünk a templom egykori freskóiban. A templomot 1563-tól 1569-ig a református szertartásoknak megfelelően építették át. A templom zsindelyfedésének felújítási évszámait a tető szentély feletti részen helyezték el az idők során (1666, 1696, 1734, 1768, 1796, 1839, 1868, 1923, 1980). A templom körül található a város legrégebbi temetője.
A Szentháromság Görögkeleti Ortodox Templom és Egyházi Múzeum a Belvárosban áll (Deák Ferenc tér 7). A templomot 1785-ben kezdték el építeni a Magyarországon, igen ritka copf stílusban. Az építkezést 1806-ban fejezték be. A templom építését az tette szükségessé, hogy a török uralom után görög telepesek, kereskedők telepedtek meg Miskolcon, és szerették volna, ha rendelkeznek egy saját templommal. A templomban található Közép-Európa legnagyobb ikonosztáza, amely 16 méter magas, és 87 jelenetet mutat be Jézus életéből. A késő barokk ikonosztáz Jankovits Miklós egri fafaragó műhelyében készült. A templomot ma is használja az ortodox közösség.