Egy szösszenet, aminek nehéz címet találni

Néhány érdekes, talán kicsit furcsa esetemről már meséltem. Például ebben a cikkben. De egy érdekes közgyűlés történetét is megosztottam már.  Most jöjjön egy újabb tanulságos, ám némileg elrettentő eset is.

Nem is olyan rég egy Pest külvárosban található 92 lakásos, 4 szintes társasház kezelésére kértek tőlünk ajánlatot. Kimentem, megnéztem, és láttam, hogy itt az állapotok elég rendesen áldatlanok. Mondhatom: rémesen le volt robbanva a ház, az összes-vissza lógó kábelektől kezdve, a koszos liftig, a rendezetlen udvarig, a lyukas tetőig volt ott minden. Persze minden feladat megoldható, a kihívásokat kedveljük, szóval nem mondtam nemet. Osztottam, szoroztam és arra jutottam, hogy úgy 3-4 ezer forint/albetét közötti összegért elvállalnám. Ez eredményezett egy „ X” összeget mint havidíj. Illetve javasoltam, hogy a házban legyen egy gondnok is, mert egy ekkora házban bőven szükség lenne rá. Kizárt, hogy ne legyen mit csinálnia és ezzel a közös képviselőnek sokat segítene és gyorsabban tudna a ház fejlődni. Miután elmondtam az ottani SZVB-nek az összeget megkaptam a következő kérdést: „Ez az összeg éves díj?”. És vártam a mosolyt ami a viccet jelzi. Nem jött. Teljesen komolyan gondolták. Igen, vannak olyanok akik azt hiszik, hogy egy ekkora házat ami tragikus közeli műszaki állapotban van valaki majd havi 20-25 forintért fog kezelni. Ez még heti bérnek is kevés lenne maradjunk ennyiben. Mert ugye mit is csinálunk mi többek között:

– Szervezzük és megtartjuk a közgyűléseket ahol a ház érdemi dolgairól dönthetnek a lakók,
– Rendszeresen tartunk fogadóórákat illetve heti rendszerességgel látogatjuk az ingatlant,
– Pontról pontra betartjuk és betartatjuk a Társasházi Törvényt és a ház SZMSZ-ét is, hiszen csak így működhet törvényesen a ház, így elkerülve az akár több milliós bírságot,
– A ház működéséhez szükséges szolgáltatásokat (takarítás, karbantartás, biztonság stb.) ellenőrizzük, szervezzük és folyamatosan fejlesztjük,
– Megszervezzük és folyamatosan figyeljük a karbantartási munkálatokat,
– Felújításokat, korszerűsítéseket intézünk, a szerződés megírásától az átvételig,
– Fizetjük a számlákat, illetve minden beérkező számlát ellenőrzünk,
– A közös költséggel kapcsolatos összes tevékenységet megcsináljuk, a könyveléstől kezdve a lakók részére elkészített egyenlegig bezárólag,
– Kezeljük a kintlevőségeket és próbáljuk behajtani az elmaradásokat a tartozóktól,
– Minden hatósággal és hivatalos szervvel tartjuk a kapcsolatot,
– Figyeljük a pályázatokat és amin tudunk elindulunk. Természetesen a pályázatot mi írjuk,
– Nyomon követjük a törvényi változásokat,
– Befektetési és megtakarítási lehetőségeket keresünk és ha találunk mindent el is intézünk ezzel kapcsolatban,
– Az összes tervrajzot, dokumentációt, szükséges szabályzatokat napra készen tartjuk.

Itt most befejezem. Pedig még egyszer ennyi tevékenységet írhatnék. Abba már bele sem megyek, hogy egy nagy társasház mennyi munkaórát emészt fel. Csak telefonálni 5-8 órát telefonálunk hetente és 1-2 óra az emailekre is elmegy. A személyes találkozók és helyszíni bejárások is legalább 4-5 órát elvisznek egy héten. A banki és pénzügyi feladatok (könyvelés, iktatás, ellenőrzés) sem lesznek kész 2-3 óránál kevesebb idő alatt. A komolyabb felújítások, fejlesztések adminisztrálását, a bonyolult ügyek kicsomózását, a jogi eseteket már nem is említem. Durván 12-18 órát visz el egy héten egy nagy társasház. Na mindegy, ez nem panasz vagy sivalkodás, csak számok és tények. Mi szerencsére meg tudjuk oldani a feladatainkat, vagyunk elegen és értjük is a saját szakmánkat. Ezért tartom nevetségesnek azt a díjat amit az említett házban elképzeltek.
Most pedig felteszem a pontot arra bizonyos „i” betűre, vagyis jöjjön slusszpoén: kiderült egy ott élő jóvoltából, hogy a házból valaki „képviselősködik”  már pár éve, mindenféle végzettség nélkül. Közgyűlés mint olyan írd és mondd 2008 óta nem volt. Mindenki fizet valamit de ezekről elszámolás ritkán van. Mindez egy olyan házban aminek nincs és nem is volt használatbavételi engedélye. Talán jobb, hogy ezt a házat kihagytam.

Egy társasház átvétele 1. rész

Amikor társasház átvételről van szó akkor sokan nem is gondolják milyen komoly dolog ez. Nem is kevesen úgy vélik, hogy az új közös képviselő odamegy a régihez, megkapja az anyagokat és már megy is. Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Önmagában időpontot egyeztetni sem mindig egyszerű két elfoglalt fél között, nem is szólva az egyéb nehezítő körülményekről. Később lesz ezekről szó. De először nézzük meg, hogy mi is zajlik egy átvétel alatt, másképp fogalmazva mire is figyel egy közös képviselő ha társasházat vesz át.

1. A legelső lépés a közös képviselő választás. Akár egy új társasház alakul, akár lemond a régi közös képviselő, akár váltás mellett döntenek a lakók mindig választanak egy új képviselőt. Ennek módja a társasházi közgyűlés. (A társasházi közgyűlésekről itt és itt már volt szó). A közgyűlés dönt a közös képviselő személyéről. DE! Nagyon fontos, hogy a közgyűlés teljesen, 100%-ig szabályos és a törvényeknek megfelelő legyen.

2. A második fázis a „hivatalba lépés”. A közgyűlés után az új közös képviselő és a társasház megköti az előre megtárgyalt szerződést, aminek életbe lépését követően hivatalba lép az új képviselő.

3. Miután elfoglalta posztját az ingatlan új közös képviselője elérkezik az átadás-átvétel. Ilyenkor szokott sorra kerülni a dokumentáció átvétele. A legelső és legfontosabb ilyen anyag a lakónyílvántartás, hiszen az új képviselő ebből tudja meg, hogy kik a tulajdonosok és hol tudja őket elérni. (Rendszerint amint megkapja ezt a névsort a képviselő, rögtön küldd egy bemutatkozó emailt vagy levelet).
A lényegek lényege: a könyvelési anyagok és pénzügyi kimutatások. Ide tartoznak a tulajdonosi befizetések (közös költség, célbefizetés), bejövő és kimenő számlák, bankszámla kivonatok, naplófőkönyv, vagyontárgyak jegyzéke, adóbevallások és egyéb adó dokumentumok, hitelek és kölcsönök dokumentációi, költségvetések.
Nem kevésbé fontos átvenni a jogi dokumentumokat. Ezek többek között az alapító okirat, az SZMSZ (és házirend), a KHT, a korábbi közgyűlési jegyzőkönyvek, biztosítási papírok, peres ügyek iratai, a társasház által kötött szerződések, adatkezelési szabályzat.
A következő fontos rész a műszaki dokumentáció. Vagyis alaprajzok (szintrajzok), statikai jegyzőkönyvek, gépészeti rajzok, biztonsági rendszer adatai, tűzvédelmi szabályzat, szabványossági ellenőrzések dokumentumai, fejlesztéi-korszerűsítési terv (ha készült).
Banki információk átvétele. Ez is elég fontos (sőt), hiszen a társasház bankszámláihoz hozzá kell férnie a közös képviselőnek. Gondolom ennek okait nem kell részletezni.

4. Az összes dokumentum beszerzése után a közös képviselő tüzetesen átnéz mindent, hogy a társasház működése minden téren megfeleljen a törvényi szabályozásnak. (Vagyis minden megfeleljen a Társasházi törvénynek).

5. A költségvetést tüzetesen átnézi, megvizsgálja, hogy vannak-e hibák vagy lyukak a költségvetésben. Illetve minden tervezett munkára rendelkezésre áll a fedezet, számolt-e az előző költségvetés az inflációval stb.stb. Ha olyan a helyzet új költségvetést is javasolhat.

6. Miután az összes dokumentum rendelkezésére áll a közös képviselő részletesen megismerkedik a házzal. Ugyan előzetesen felmérte a házat, de most aztán tényleg beleássa magát az ingatlan dolgaiba. Megismerkedik a lakókkal, megfigyeli a ház működését (pl. takarítás) és a specifikus dolgokat is megtanulja.

7. A társasház alkalmazottjaival (ha vannak) és szakembereivel felveszi a kapcsolatot, ellenőrzi és megvizsgálja a munkájukat és szükség esetén intézkedik új szakemberek szerződtetéséről.

8. Ha nincs vagy nem megfelelő akkor felújítási és karbantartási tervet készít (szakemberek bevonásával) a későbbi problémák elkerülésének érdekében, illetve az ingatlan jövőbeli fejlesztése miatt.

Közgyűlés egy párhuzamos univerzumban 2. rész.

Korábban némileg kikarikírozva és a a valóságot többé-kevésbé elferdítve írtam egy közgyűlésről.  Erre kaptam egy olyan reakciót egy barátomtól: „Nálunk ennél sokkal durvább dolgok vannak a közgyűlésen”. Egy másik válasz: „Ha csak ennyi lenni a mi közgyűléseinken akkor boldog lennék”. Bármennyire is szerettem volna az általam átélt közgyűlések abszurd pillanatait viccesen elmesélni, úgy látszik a valóságot is sikerült érintenem. Most pedig jöjjön egy újabb adag közgyűlési történet. Ami vagy valóságos vagy kitaláció.

Közös képviselő: A következő témánk: az energiafogyasztás. Valakinek van véleménye, ötlete, észrevétele a témában?
– Lakó 1: Lehetséges csak én vagyok az egyetlen, aki azt észrevette, hogy az órája hátrafelé jár?
– Lakó 2: Az én hűtőszekrényem öntudatra ébredt és most önállóan rendel élelmiszert az interneten!
– Lakó 3: És az én villanyórámból kijön egy kis manó minden éjszaka, és szabotálja az áramot!
– Közös képviselő: Nos, az óra hátrafelé járása egyszerűen csak időutazás, semmi különös. A hűtőszekrénye önállóan rendel? Jó, akkor könyörögjön neki, hogy olcsóbb helyen vásároljon. A manó az áramszabotázsért pedig csak az Ön lakásában felelős, próbálja ezért meg megszelídíteni!

–  Közös Képviselő: Következő téma: szomszédok. Valakinek van esetleg valami panasza valamire?
Lakó 1: Az én szomszédaim titkos ügynökök! Mindig függönyök mögött rejtőzködnek!
Lakó 2: Az én szomszédaim meg azt állítják, hogy én vagyok a titkos ügynök! És folyamatosan szállítják a teóriáikat a galaxisok közötti rádiójeleken!
Lakó 3: Az én szomszédaimról csak annyit tudok, hogy minden hónapban más alakot öltenek. Ma például kaktuszok!
– Közös képviselő: Nos, én is kíváncsi lennék azokra a teóriákra, beszélek velük hátha megosztanak velem néhányat az űrbeli rádiójelekből. De azt is megtehetjük, hogy szervezünk egy szomszédismereti délutánt, és mindenki felismerheti egymást a valóságban!

– Lakó: Én meg azt mondom, vízipipázni kellene a pincében! Kialakíthatnánk egy egész vízipipás szociális klubot!
Közös képviselő: Vízipipás szociális klub? Hát, lehet, hogy a tűzoltók és a szomszédok kevésbé lennének lelkesek az ötletre. Talán egy csendes könyvklubbal próbálkozhatnánk helyette?
Lakó: Akkor már inkább szerveznénk túraútvonalakat a lépcsőházban! És lehetnének táblák a látványosságokról.
Közös képviselő: Túraútvonalak a lépcsőházban? Az útvonalak végén mindig ott lenne a lift, mint az életünkben, és azt hiszem, a látványosságok túl szűkösek lennének. De hajrá, próbálja meg megjelölni a szépségeket!
Lakó: És miért nincs a folyosón anti-gravitációs járdaszőnyeg? Lassan unom már a lépcsőzést!
Közös képviselő: Az anti-gravitációs járdaszőnyeg a jövő zenéje, de sajnos még nincs tervezés alatt sem. Addig is marad a jó öreg lépcsőzés.-
Lakó: Nézze, egy régi barátomtól hallottam, hogy a homokvárak energiatárolóként is funkcionálhatnának. Mit szólna hozzá, ha minden lakásba kötelezővé tennénk a homokvárakat?
– Közös képviselő: Hát, a homokvárak energiatárolóként? Ez valóban kreatív, de nem biztos, hogy a homok egy hatékony energiaforrás lenne. De ki tudja, lehet, hogy a homokozók lesznek a jövő városi erőművei!

– Lakó1: Tudja, mi lenne igazán kreatív? Egy gumicsónak-körversenyt rendeznénk a pincében!
Lakó2: De a pincében inkább hangszigetelt szobákat kellene létrehoznunk, hogy senki se hallja, amikor a szomszéd folyamatosan eljátssza az Othello és és a társai című musicalt!
Közös képviselő: Gumicsónak-körverseny és hangszigetelt szobák? Talán a pincében egy mini-golfpályát is kialakíthatnánk, és a szomszédoknak szabadon választható zenét biztosítanánk!
Lakó 1: Kedves Közös képviselő, miért nincs az erkélyen állandóan felnyitható tükör, hogy mindig láthassam a hátamat, amikor a napozok?
Lakó 2: Vagy inkább a lépcsőházban telepítsünk egy interaktív táblát, ahol a szomszédokkal való vitáinkat játékosan rendezhetjük el!
– Közös képviselő: Felnyitható tükör az erkélyen és interaktív vita-tábla a lépcsőházban? Talán inkább beszéljünk meg egy közös virágoskert programot, hogy mindenki lássa, milyen szép, amikor virágokban úszik a ház körül. És nem, a virágok nem vitáznak. Legalábbis reméljük.

– Lakó 1: Tisztelt közösség, azt állítom, hogy az összes szelektív hulladék valójában a háttérhatalom alattomos kémkedése. Minden üveg és műanyag tartályban egy kamera van elrejtve és a kupakok álcázott mikrofonok!
Lakó 2: Úgy gondolom, az üvegekben előre betelepített apró zöld emberek laknak valójában idegenek, akik telekinetikus erőikkel manipulálják a szemeteseket! És azt hiszem, egyikük a házban él!
– Lakó 3: De a zöld emberkék a műanyag flakonokban valójában menekültek akik ott bujdokolnak! Figyelmeztetem mindenkit, ne hagyjuk a műanyag hulladékot otthon mert akkor megszállnak minket! Ezt akár egy rendőrségi ügynek is tekinthetjük!
Lakó 4: Én inkább azt gondolom, hogy mindezt a szomszédok találták ki! Ők akarják elvenni a szelektív hulladékot, hogy a saját titkos laboratóriumukban mutáns szuperhősökkel kísérletezzenek!
– Közös képviselő: Na, na, emberek! Az üvegekben és műanyagokban élő űrlényekről, idegenekről, rendőrségi ügyekről és mutáns szuperhősökről beszélünk itt? Talán a legjobb, ha egy kicsit visszatérünk a valóságba és megoldjuk, hogy a hulladékot rendesen szelektáljuk.
– Lakó 1: De emberek, a szemeteskocsik valójában időgépek! Amikor elviszik a szemetet, valójában az eltűnt időt dobálják vissza hozzánk!
– Lakó 2: És azt hiszem, hogy azok a zöld emberkék telekinetikusan irányítják a szemetesautókat! Ez egy olyan összeesküvés ami egy nagy időutazás is!
– Lakó 3: Az időutazó zöld emberkék átírták a gyűjtési időpontot a szemeteskocsi gyűjtőpontján, és most mindig késve érkezik! Az én salátám is tönkrement emiatt!
Lakó 4: A maga a salátája csak egy hologramm volt! A tudják kik már beférkőztek magához és nem akartak salátát etetni magával, hanem meg akarták szerezni a tudását az időgépekről!
Közös képviselő
: (Könnyed mosollyal) Kedves szomszédok, időutazók és hologrammok! Talán kezdenénk az alapoknál, és megtanulnánk, hogyan kell a szelektív hulladékot helyesen összegyűjteni? Az időgépek és űrlények helyett talán egy kicsit odafigyelhetnénk a környezetünkre is. És igen, a saláta még mindig valóság!

– Lakó 1: Na kedves közös képviselő, ebben a házban meg kellene változtatni a fűtési rendszert! Az egész lakás tele van mikrohullámú hőszivattyúval!
– Lakó 2: Mikrohullámú hőszivattyú? Ez semmi! Én azzal jönnék, hogy fűtés helyett mindenkinek varázslókabátot kellene viselnie! Így megspórolnánk az energiafelhasználást!
– Lakó 1: Varázslókabát? Mi ez az elmebaj? Telepítsünk hordozható vulkánokat minden lakásba! Az garantáltan mindenkit felmelegítene, és még ingyen is van!
– Lakó 2: Hordozható vulkánok? Ez tiszta abszurd! Inkább azt mondanám, telepítsünk minden ablak elé hatalmas szélnyílást, hogy a szelektív szelek hozzájárulhassanak a fűtéshez!
– Lakó 1: Szelektív szelek? Ebben a házban inkább hozzunk létre egy társasházi szelencét, és mindenki azt fűti a lakásában! Hűvös nyári estéken is megfelelő lenne!
– Lakó 2: Egy társasházi szelence? Kérem szépen, az már túl messzire megy! Talán inkább telepítsünk rakétahajtóműveket a radiátorokra, és majd száguldozhatunk a világűrben!
– Közös képviselő: Nos, kedves szomszédok! Lehet, hogy a társasházi szelence és a világűr száguldás kicsit sok lenne az idei költségvetésnek. Talán inkább maradjunk a hagyományos fűtési rendszer mellett, és csak azt optimalizáljuk, hogy mindannyian kényelmesen élhessünk. Ne hagyjuk ki a valóságot a számításokból!
– Lakó 1: Tisztelt képviselő úr, az Ön javaslata a világűri száguldásra engem inkább lehűt, mint felmelegít!
– Lakó 2: És a fűtési rendszer optimalizálása? Inkább melegedjen fel egy kis vidámsággal, és vegyen pár varázslókabátot!
Közös képviselő: Talán valahol a középen találhatjuk meg a megoldást. De azért maradjunk a valóság talaján és ne vágjunk neki egy űrutazásnak a radiátorokkal felszerelt hajónkkal. A józan ész mindig a legjobb útitárs!

Ismerjük fel a rossz ingatlankezelőt avagy kiket kerüljünk el.

Ma egy tanulságos és roppant érdekes beszélgetésen vettem részt. Alaphangon a beszélgetés nem a szakmáról szólt, de mégis eljutottunk a szakmázásig. Ahogy ez általában lenni szokott. Nem tudom ki hogy van ezzel, de az ingatlankezelők és üzemeltetők nagyon ritkán tudnak úgy beszélgetni egymással, hogy ne kerüljön szóba a munkájuk. Ma pedig különösen érdekes témába futottam bele, miszerint, hogyan tudjuk felismerni a hozzá nem értő, kókler, amatőr, szerencsevadász kezelőket. A tapasztaltakat és átélteket két részben megosztom. Jöjjön az első:

– Alacsony (vagy semmilyen) szakmai ismeretek: A kóklerek gyakran nem rendelkeznek megfelelő szakmai háttérrel és tudással az ingatlanüzemeltetés és kezelés területén.

– Szervezetlenség: A nem megfelelő egyének gyakran hajlamosak szervezetlenségre és fejetlenségre, és nem képesek hatékonyan kezelni az ingatlanokkal kapcsolatos feladatokat.

– Hiányos vagy nem létező dokumentáció: A kóklerek általában nem hoznak létre vagy nem tartanak fenn megfelelő dokumentációt, például karbantartási és ellenőrzési naplókat vagy szükséges engedélyeket.

– Kommunikációs problémák: Akik nem értenek a szakmához azok nehezen tarthatják a kapcsolatot az ügyfelekkel és a szakemberekkel, és gyakran felmerülhetnek kommunikációs problémák.

– Nem megfelelő pénzügyi kezelés: Az ilyenek gyakran nem képesek hatékonyan kezelni az ingatlanokhoz kapcsolódó pénzügyeket, beleértve a költségvetési tervezést és az előre nem látható kiadások kezelését.

– Nem megfelelő jogi ismeretek: Hiányozhatnak a szükséges jogi ismeretek, ami hibákat és jogi problémákat eredményezhet. Nem ritkán a társasházi törvényről vagy az OTSZ-ről fogalmuk sincs.

– Nem rendelkezik kapcsolati hálózattal: Általában nincs kiterjedt szakmai és kapcsolati hálózatuk, ami korlátozza például a szükséges erőforrásokhoz és tényleges szaktudással rendelkező szakemberekhez való hozzáférést.

– Figyelmen kívül hagyja a piaci trendeket: A kóklerek nem követik figyelemmel a piaci trendeket és változásokat, így lemaradnak az új lehetőségekről és fejlesztésekről. Mondanom sem az ingatlanpiacon ez mekkora hátrány.

– Nem tanul a hibákból: Akik nem veszik komolyan a szakmájukat azok nem tanulnak a hibáikból és nem hasznosítják tapasztalataikat és nem alkalmazzák a fejlesztéseket az üzemeltetési folyamatokban. Továbbá ugyanazokat a hibákat követik el újra és újra.

– Nem fektet be technológiába: A hozzá nem értő üzemeltetők nem látják be, hogy a technológia és az automatizáció előnyös lehet az ingatlanüzemeltetésben.

– Túlzott ígérgetés: A kóklerek gyakran túlzott ígéretekkel próbálják megnyerni az ügyfelek bizalmát, de nem tudják ezeket tartani.

– Nem megfelelő időgazdálkodás: A szerencsevadászok nem képesek hatékonyan kezelni az időt, ami késedelmekhez és nem kielégítő eredményekhez vezethet.


Közgyűlés egy párhuzamos univerzumban 1. rész.

Előfordult már, hogy írtam valamit a társasházakról. Például kiveséztem, hogy mi is az az SZMSZ. Erről itt és itt lehet olvasni. De volt anno egy két részes elmélkedésem a közgyűlésekről is. Ezeket itt és itt lehet megtalálni. Most egy kicsit (vagy nagyon) kilépek a valóság keretei közül és némi humorral és nem kevés túlzással próbálom érzékeltetni, hogy mennyire nem is könnyű egy közös képviselőnek (és a lakóknak sem) egy közgyűlésen részt venni. Azt mindenki tudja, hogy vannak olyan lakók akik komoly nehezítő tényezőnek számítanak a társasházban és velük rend szerint baj van a gyűléseken is. Mindenhez IS értenek, mindent IS megszakértenek, bármit IS jobban tudnak stb. stb. Jó sok stb. Most ezeket próbálom kikarikírozni amik között lehetnek akár valós események is. Szóval lássuk milyen is az amikor egy problémás lakótárs hozzászól a közgyűléshez:

– Szeretném felvetni, hogy a lift lassan jár, és egyértelműen a szomszédom hibája, mert minden reggel megállítja az összes emeleten, hogy beszélgethessen a virágokkal a közös erkélyeken. Hát tudom én, hogy a ciklámeneknek és a kövirózsáknak is fontos a társaság, de azért a liftet ne használjuk ilyen módon.

– Nem értem, miért nem javasoljuk a közös költség emelését egy kis sátor és elefántok bérlésére a kertbe? Legalább lenne valami szórakozás a lakóknak!

– Miért van az, hogy mindig csak én figyelmeztetem az embereket a létrával való közlekedés veszélyeire a közös területeken? Valahogy úgy érzem, mintha egyedül lennék ebben a témában ezen közgyűlésen!

– Én azt mondom, hagyjuk el a társasházat, és költözzünk mind egy óriási sárkány által vezetett léghajóra. Az nem csak 1000-szer jobb lenne mint a mostani, és nem kéne a szomszédokkal vitatkozni a parkolóhelyek miatt!

– Legközelebb inkább ebédlőben ülök majd egyedül, mert a falaknak jobb ötleteik vannak, mint nekünk itt a közgyűlésen.

– Ez a padló nekem valahogy ferde, de elképzelhető hogy csak a térbeli tudatom került kibillenésbe? Mindenesetre lehetséges, hogy az a neonkék karosszék a sarokban okozza a gravitációs problémákat.

– Mindenki csak a kutyákra panaszkodik! Miért nincs szabályzat azokra az űrlényekre, akik az én erkélyem alatt parkolnak éjszakánként? Elég már az UFO-zgatásból!

– Miért nem kapok értesítést, amikor az első lépcsőház második emeletén az ötödik lépcsőfok nyikorog? Mostantól saját nyikorgást mérő készüléket igénylek Jogom van tudni melyik lépcső mikor nyikorog!

– Javaslom, hogy a tetőn legyen egy speciális sáv a repülő szőnyegeknek! Megjegyzem, az én szőnyegem már többször is panaszkodott, hogy nincs elég hely az udvaron és a ház előtt parkolni!

– Ez a közgyűlés olyan hosszú, hogy már azt is elfelejtettem, miért jöttünk ide! Talán csak azért, hogy megtudjuk, ki a legjobb az összeszorított fogak közötti süteményevésben?

– Egyébként ti is észrevettétek, hogy a földszinten az összes konyhából hiányzik a zebra? Lehet, hogy a felső szomszédok a reggeli müzliben találjuk meg őket!

– Van egy fontos dolog, amiről beszélnünk kell: mégpedig a szobanövényeink. Valaki megpróbálta őket nevelni és beszélni tanítani? Mert az én fikuszom most éppen szabad verseket ad elő minden este!

– Hogy lehet az, hogy mindig pont akkor hívom fel a liftet, amikor mások is használni akarják? Talán a liftnek van egy kis érzékelő kamerája, amelyik megjegyzi az arcomat, és szándékosan kerül el, amikor a legkritikusabb pillanatban próbálok a hívó gomb után kapni?

– A lépcsőházban azt hiszem, egy láthatatlan kenguru ugrál. Már kétszer is meglökött, amikor nem számítottam rá! Meg kellene neki beszélni a társasházi etikett szabályait.

– Van valami furcsa a parkolóban. Megpróbálom körülírni. Úgy néz ki mint egy hatalmas spagetti szörny ami önkényesen veszi el a helyeket! Azt mondja addig csinálja ezt amíg nem kap sajtszószt és egy kis fűszert!

A társasházi takarítás legnagyobb hibái

Mi történik ha nem megfelelő a társasház takarítása? A közös képviselő megkapja a következőt: „Már megint elfelejtették a lépcsőházat takarítani! Ez már nem is egy lépcsőház, ez már egy expedíciós út a porból, a cigi csikkből, a legyekből és pókhálóból álló dzsungelbe!”
Mit mondanak a közös képviselőnek ha gond van az épület tisztaságával? „Ez már nem takarítás, hanem egy már-már tudományos-fantasztikus kísérlet azzal kapcsolatban, hogy milyen hosszú ideig lehet hagyni a folyosón heverő popcorn és tortilla chips darabokat anélkül, hogy valaki felvenné őket. Hétfő óta itt vannak, és már elkezdtek személyiséget fejleszteni!”
Ezeket az eseteket egy közös képviselő sem szereti, ezért most megnéztük, hogy szerintünk mik a legnagyobb hibák a társasházak takarításánál.

Hiányos vagy nem megfelelő tervezés: Nem készül takarítási terv, ami meghatározza, ki, mikor, hogyan és mit takarít. Ennek eredményeként egyes területek elhanyagoltak vagy koszosak lehetnek. A feladatköröket pontosan meg kell határozni és egyértelművé kell tenni az időpontokat is.

Rosszul kiválasztott takarítószerek: Használhatatlan vagy nem megfelelő tisztítószerek használata nem eredményez hatékony takarítást. Például: padlótisztításhoz olyan padlótisztító szert kell használni, amely megfelel az adott padló típusának (például fa, csempe vagy laminált padló).

Rendszeresség hiánya: A takarításnak rendszeresnek kell lennie, és a tervezett időpontokat be kell tartani. Az előre meghatározott időpontokat úgy kell kialakítani, hogy a legkevesebb esélye legyen a mulasztásnak.

Elhanyagolt eszközök és felszerelések: Elavult, nem karbantartott vagy nem megfelelő takarítóeszközök használata ronthatja a takarítás minőségét. Ami elromlik azt rögtön cserélni kell.

Időhiány: Nem fordítanak elegendő időt a takarításra, és sietve végzik el a feladatokat ami az alapos és igényes munka hiányához vezethet. Nem lehet eléggé kihangsúlyozni: az időbeosztás elkészítése és betartása a sikeres munkavégzés egyik alapköve.

Nem megfelelő személyzet: A takarítók kiválasztása fontos. Ha nincsenek megfelelően képzett személyek, az minőségi problémákhoz vezethet. Célszerű körülnézni a piacon és több ajánlatot kérni. Illetve a referenciaként kapott házakba hasznos ellátogatni.

Kommunikáció hiánya: Nem megfelelő kommunikáció a takarítók és az épület lakói között vagy a közös képviselő és a takarítók között. Mind a kettő kellemetlen zavarokhoz és problémákhoz vezethet. Fontos a folyamatos kapcsolattartás és a rendszeres információ csere.

Személyes higiénia elhanyagolása: A takarítók saját higiéniájának és védőruházatának elhanyagolása fertőzésveszélyt hordoz magában.

Általánosítás: Minden helyiség, minden terület más és mindegyik különleges igényekkel rendelkezik. Az általánosított takarítási módszerek nem mindig hatékonyak. Például egy körfolyosót nem lehet ugyanúgy takarítani mint a liftet.

Anyagi problémák: A takarításra szánt költségvetés túl alacsony, nem követi a piacot, ezek pedig a minőség csökkenéséhez vezethetnek. Ha van valami amin nem szabad spórolni az a takarítás.

Nem megfelelő hulladékkezelés: A hulladékkezelés és a hulladékgyűjtők elhanyagolása nemcsak környezeti és higiéniai problémákat okozhat, hanem bizony büntetéseket is vonhat maga után. A lakók figyelmét is lényeges felhívni a kukák rendeltetésszerű használatára.

Nem megfelelő vagy hiányos dokumentáció: A takarítás során fontos a nyilvántartás és a dokumentálás mert így lesz meg a nyomon követhetőség, amely rögzíti a végzett munkát, az időt, a felhasznált anyagokat és a költségeket.


A jó közös képviselő 12 ismérve

Nem tervezek túl nagy bevezetőt rittyenteni ide. Nem akarok sokat „rizsálni”. Ennek oka igen egyszerű: sokadjára került elő az a téma ami sosem fog eltűnni cégünk életéből. Vagyis: milyen a jó közös képviselő? Mitől lesz elsőosztályú egy közös képviselő? Eddigi tapasztalataim nyomán most megválaszolom a kérdést. Legalábbis megpróbálom felsorolni mikre van szükség ahhoz, hogy jól végezze valaki ezt a munkát.

1. Szakértelem: Rendelkezik a szükséges szakmai ismeretekkel és tapasztalattal a közösség igényeinek kielégítéséhez. Továbbá a törvényben előírt szakképzettséggel is rendelkezik.

2. Kommunikáció: Folyamatosan és hatékonyan kommunikál a lakóközösséggel az aktuális eseményekről, munkálatokról, költségekről és minden más fontos információkról. Vagyis nem tőmondatokban válaszol, nem lekezelően pár szóban felel a kérdésekre és nem intézi el félvállról pár mondattal fontos dolgokat.

3. Jogi ismeretek: Itt nem jogi végzettség meglétére gondolok. A jó képviselő ismeri a vonatkozó törvényeket (pl. Társasházi törvény) és ismeri a helyi rendeleteket és előírásokat, továbbá biztosítja, hogy a kezelt ingatlan mindig megfeleljen ezeknek. Valamint a törvényeket nemcsak ismeri, hanem magára nézve kötelezően be is tartja. Ezt pedig elvárja a kollégáitól, sőt még a társasházak lakóitól és bérlőitől is.

4. Precíz pénzügyi menedzsment: Hatékonyan kezeli a lakóközösség pénzügyeit, beleértve az elfogadott költségvetést (ha kell módosít rajta), számlák kezelését, kintlevőségeket, tulajdonosi befizetéseket és követeléseket.

5. Jó konfliktuskezelő képesség: Segít megoldani és kezelni a munkája közben felmerülő konfliktusokat és problémákat. Legyen szó akár lakók közti vitás helyzetekről, akár egy szolgáltatóval való vitáról, akár pedig egy vállalkozóval fennálló problémáról.

6. Vészhelyzetkezelés: Kezeli és reagál a váratlan vészhelyzetekre, például súlyos időjárási károkra, komoly balesetekre vagy biztonsági problémákra. Valamint kollégáit, munkatársait is felkészíti ilyen helyzetekre.

7. Precíz beszámoló és dokumentáció készítés: Tisztességesen és naprakészen vezeti a szükséges dokumentációkat (pl. lakónyilvántartás, tűzvédelmi szabályzat, házirend stb.) és rendszeresen beszámol a közösség tagjainak az elvégzett tevékenységekről és ami a legfontosabb, a pénzügyi helyzetről.

8. Elérhetőség: Egy jó közös képviselő mindig elérhető, persze észszerű határokon belül. Mindig van egy elérhetősége kifejezetten vészhelyzetekre. Telefonon, elektronikus úton és postai úton is megtalálható és válaszol is a megkeresésekre. Továbbá rendszeresen tart fogadó órákat, akár a helyszínen is.

9. Biztosítási jártasság: Rendszeresen felülvizsgálja és aktualizálja az ingatlan biztosítási lefedettségét. Gyorsan bejelenti a károkat, adminisztrálja a folyamatokat és szükség szerint részt is vesz bennük. Erre a legjobb példa egy helyszíni szemle egy kárszekértővel.

10. Szervező és ellenőrző képesség: Gondoskodik az ingatlan rendszeres karbantartásáról, takarításáról, gondnoki tevékenységről, biztonsági rendszerekről, előkészíti a felújításokat, figyeli a pályázatokat, megszervezi a váratlanul fellépő problémák és hibák elhárítását. Továbbá ezeket a folyamatokat és munkákat rendszeresen ellenőrzi és azonnal jelzi ha hibát talál.

11. Döntéshozatalban való közreműködés: A tulajdonosi körnek mindig hatékony segítséget nyújt amikor szükség van rá. Például a közgyűléseken, ahol is egy-egy projektről dönt a társasház. Például egy felújításról vagy korszerűsítésről. Fontos megjegyezni: egy jó közös képviselő mindig pártatlan és legjobb tudása szerint próbál segíteni a döntés meghozatalában. Szoros kapcsolatot tart a számvizsgáló bizottsággal és nekik is segít a döntések megszületésében.

12. Közösségfejlesztés: Segít a közösség együttműködésének és összetartásának előmozdításában, és javaslatokat tesz a közösségfejlesztésre.

businessman and buildings

Ház körüli téli felkészülés.

 

Minden ház körül vannak teendők ha fel akarunk készülni a télre.

Bérházaknál mire kell odafigyelni:

Tartsuk tisztán a a járdákat. A vizes falevelek nagyon csúsznak és az idősebb emberek könnyen eleshetnek. Esős időben behordjuk a vizet és sarat a lépcsőházakba, ami nem csak látványra csúnya de nagyon balesetveszélyes. Érdemes víz és sárfogó szőnyeget kihelyezni a bejáratokhoz.

– Mielőtt leesik az első hó időben elő kell készíteni a hólapátokat, bevásárolni zöld sóból, ami oldja a jegesedést és havat.

– Le kell ellenőrizni az ereszcsatornákat tiszták e, van e átfolyás rajtuk, esetleg nem lyukasak. Télen a lyukas csatornákon komoly jégcsap képződmények alakulhatnak ki ami szintén sérülést okozhat bárkiben.

– Mivel az óra átállításon túl estünk, hamarabb sötétedik.

Ellenőrizzük le az égőket és érdemes energiatakarékosra lecserélni a hagyományosakat. Nagyon sok pénzt megtakaríthatunk ezzel.

Felelősség

Felelősség

Felelősség. Nem tudom ki hogy van ezzel, de néha összehoz a sors olyan emberekkel, akiknek a “felelősség” ismeretlen.

Minden megbízást szerződés alapján végzünk. Minden kollégánkat szerződéssel alkalmazunk. Minden irodát vagy lakást szerződéssel adunk bérbe. A szerződéseket mindig megküldjük partnereinken átolvasásra az aláírás előtt. Mindent megteszünk azért, hogy partnereink pontos információk alapján hozhassák meg döntéseiket.

Ennek ellenére előfordul, hogy a partner cég vezetője az egy évre általa kivett iroda bérleti szerződést 4 nap után szeretné felbontani, mondván a kollégáinak mégsincs szükségük irodára. Mi változik meg 4 nap alatt több ember életében, egy vállalkozás életében? Egyáltalán, hogyan hozza meg döntéseit egy cégvezető, aki nemcsak saját magáért felelős, hanem a vállalkozásáért is, valamint a kollégáiért is. Vagy egyszerűen úgy gondolja, hogy nem számít, úgysem jár következményekkel?!

Tudom, hogy létezik a vismajor eset, sőt a pandémia is bebizonyította, hogy képesnek kell lennünk a változásra, a terveinket felülírta a váratlanul kialakult helyzet és mindent felforgatva újra kell tervezni a jövőt. DE mindezek ellenére, vagy méginkább pont ezért elengedhetetlen a célok kitűzése, az elérésükhöz szükséges út megtervezése, az elért eredmények mérése, azok kiértékelése és ezek alapján a tervek igazítása, finomhangolása. Viszont ez a folyamat tovább tart 4 napnál.

A felelősség fontos, igazi nagybetűs szó! Felelős gondolkodásunkkal biztosítjuk partnereinknek a hosszútávú együttműködést.

Örömmel állunk rendelkezésére:

Bakonyi Árpád, vezérigazgató
+36 30 398 4927
bakonyia@rem189.eu

Bakonyi Anita, cégvezető
+36 30 535 2765
bakonyianita@rem189.eu

Felelősség

Felelősség

Felelősség. Nem tudom ki hogy van ezzel, de néha összehoz a sors olyan emberekkel, akiknek a “felelősség” ismeretlen.

Minden megbízást szerződés alapján végzünk. Minden kollégánkat szerződéssel alkalmazunk. Minden irodát vagy lakást szerződéssel adunk bérbe. A szerződéseket mindig megküldjük partnereinken átolvasásra az aláírás előtt. Mindent megteszünk azért, hogy partnereink pontos információk alapján hozhassák meg döntéseiket.

Ennek ellenére előfordul, hogy a partner cég vezetője az egy évre általa kivett iroda bérleti szerződést 4 nap után szeretné felbontani, mondván a kollégáinak mégsincs szükségük irodára. Mi változik meg 4 nap alatt több ember életében, egy vállalkozás életében? Egyáltalán, hogyan hozza meg döntéseit egy cégvezető, aki nemcsak saját magáért felelős, hanem a vállalkozásáért is, valamint a kollégáiért is. Vagy egyszerűen úgy gondolja, hogy nem számít, úgysem jár következményekkel?!

Tudom, hogy létezik a vismajor eset, sőt a pandémia is bebizonyította, hogy képesnek kell lennünk a változásra, a terveinket felülírta a váratlanul kialakult helyzet és mindent felforgatva újra kell tervezni a jövőt. DE mindezek ellenére, vagy méginkább pont ezért elengedhetetlen a célok kitűzése, az elérésükhöz szükséges út megtervezése, az elért eredmények mérése, azok kiértékelése és ezek alapján a tervek igazítása, finomhangolása. Viszont ez a folyamat tovább tart 4 napnál.

A felelősség fontos, igazi nagybetűs szó! Felelős gondolkodásunkkal biztosítjuk partnereinknek a hosszútávú együttműködést.

Örömmel állunk rendelkezésére:

Bakonyi Árpád, vezérigazgató
+36 30 398 4927
bakonyia@rem189.eu

Bakonyi Anita, cégvezető
+36 30 535 2765
bakonyianita@rem189.eu