Híres épületek Magyarországon 2. rész: Szent Jakab apostol templom (Árpás)

Szt. Jakab templom jobb oldala 3 a

Szent Jakab apostol templom  Mórichida területén épült, mely ma Árpás Dombiföld nevű településrészén, a Rába jobb partján található.
A templom történetében kevés okmány áll rendelkezésre, ezek az Árpád-kori királyaink idejéből ismert. Az egyik 1086-ból való és ez még portusként, vagyis révként, révpartként, kikötőhelyként nevezi Árpást. Egy 1403. évi oklevélből kivehető, hogy a Mórichidai családnak a mórichidai prépostságban volt temetkezési helye.

Az eddig említett okmányokon kívül egyedül azt tudjuk, hogy 1242. október 3-án IV. Béla király itt megfordult és, hogy a prépostságot 1251-ben alapították. A premontrei rend tagjai szigorú hallgatással, örök böjttel, önfeláldozó szegénységgel, kevés alvással, kézimunka, valamint művészetek gyakorlatával élték mindennapjaikat.
A török  időben a nagyszombati klarissza rend apácáihoz került a templom, 1601-ben. A templom mai barokk jellegű belső díszítése nekik köszönhető.

A templom építése a román korszak átmeneti időszakára tehető. Az épület nagy része téglából, némely kis részlete kőből készült. A templom egyhajós. A kar, a szentély és a karzat eredeti állapotú. Érdekes, hogy a zárda mellett melléképületnek nyoma nincs. Magyarázat, hogy az építőanyagot máshová használták fel, vagy az alapot az iszap befedte, és a rajta kinőtt fű elrejti. A templom déli oldalán a sekrestye mellett látszik egy befalazott ajtó, de nem tudni, hogy vajon a kolostor udvarából vezetett-e be a templomba,

Oltárkép:
A köpenyes Madonna
: Ismeretlen alkotója a 17. század közepén a Köpenyes Mária képtípusához vezethető vissza, amely még a középkorban igen népszerű téma volt. Szűz Mária védő gesztussal köpenye alá vonja Magyarország térképét, és az angyalok magyar koronával készülnek őt megkoronázni.
Ez az oltárkép már nem a Szent Jakab-templomban látható, megóvása érdekében elvitték a Győri Püspökvárba. Itt a kép másolata található.
A ma látható oltárkép a 1790 körüli olajfestmény, amely Szent Jakab apostolt, a templom védőszentjét ábrázolja.

Szt. Jakab templom oltar a scaled Szt. Jakab templom karzat a Szt. Jakab templom hatulrol a scaled Szt. Jakab templom belso tere a kopenyes Madonna oltarkep masolata a Arpas Szt. Jakab templom a scaled

Híres épületek Magyarországon: Acsaújlaki kastély

DSCF5831 a kastely fohomlokzata a

Az acsaújlaki kastélyt 1907-1910 között építtette a magyarországi evangélikus egyház akkori egyetemes felügyelője, báró Prónay Dezső lánya, Iphigéne és újdonsült veje, Patay Tibor vármegyei főispán számára a Sápivölgyi majorban.

Az Acsa-újlaki kastély építészeti kialakítása a középkori várjelleget hangsúlyozza. Az építtető mintaképe a régi acsai kastély. A kastély az ún. saroktornyos típusúak közé tartozik, amely megoldás a felvidéki késő reneszánsz várkastélyokra jellemző. Erre utal a oldalszárny reneszánsz pártázata is. Az archaizálás az épület szerkezeti megoldásait is jellemzi, a falak szokatlanul vastagok, és minden szinten téglaboltozatos födémek készültek.
A kastély belső kialakítására már a kényelem és a reprezentáció mértéktartó barokkos megfogalmazása jellemző. A kastély főépületből és oldalszárnyból áll, a főépületben földszint és két emelet, valamint padlás helyiség található, míg az oldalszárnyban földszint és padlástér van. Az épület teljes egésze alápincézett.

A főépületben a felújítás során king-size lakosztályok, öltözőszobák, vendégszobák, fogadóterek, szalonok, könyvtár, konyhák, étkezők, valamint az ezeket kiszolgáló vizes helyiségek lettek igényesen kialakítva.

Az Acsaújlaki, Magyar Versailles-ként is emlegetett kastély az év minden napján nyitva áll, és fogadja a látogatókat gyönyörű parkjával és exkluzív belső termeivel. A kastély teljes egészében körbejárható, folyamatosan, igény szerint induló vezetéssel. Megcsodálhatjuk a kastély kertjét, a borospincét, a gyönyürű hallt, vadászkürt alakú csillárokkal és falikarokkal, süttői márvány burkolatú kandallóval.

Jelenleg Schéner Mihály Kossuth-díjas festő képei díszítik a falakat – ezekből hamarosan külön kiállítás nyílik a kastélyban. A Csodálatos 94 négyzetméteres, görög mitológiai elemekkel ékesített díszterem alkalmas rendezvények megtartására.

Az Acsaújlaki Kastély egy privát kastély, ám idegenvezetővel az év minden napján látogatható (ünnepnapokon is), a nagyközönség részére megnyitott része és parkja.

DSCF5832 kapu a DSCF5816 a park tava a DSCF5795 emeleti diszterem reszlet a DSCF5775 foldszinti fogadoterem a

Híres épületek 50: Dominikánus udvar

5231 Dominikanus udvar a

A domonkosok Szent Miklós-temploma 1252 körül épült ezen a helyen. A kolostorépületben a 14. századtól Stúdium Generale néven működött domonkos oktatási intézmény, mely egyben Buda városának első iskolája is volt. 1478-ban Mátyás király itt helyeztette el tudományegyetemének teológiai és filozófiai karát. A török hódoltság idején mindkét épületrész szinte teljesen elpusztult, a templomot lóistállónak használták.
Történelmünk további évszázadai, de különösen a második világháború sem kímélte az épületet.

Ezért volt Budapest életében igen kiemelkedő esemény, amikor a Hilton szálloda átadásra került. A különleges építészeti kialakítású Hilton Budapest a romantikus Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában található, a Várnegyed szívében.
A Hilton, amely Pintér Béla (Budapest1925február 23. – Budapest, 1992június 23.)  tervei alapján készült el, 1977. január 1-én nyílt meg. A szálloda egy XIII. században alapított dominikánus rendi templom és kolostor rekonstruált romjaira épült, tökéletes harmóniát teremtve a múlt és a jelen építészeti stílusai között.

5342 Hans Olmuzter bautzeni Matyas emlek masolata 1486. Mikl scaled 5248 Dominikanus udvar a szallodabol a scaled 5236 Dominikanus udvar a scaled 5225 Dominikanus udvar a scaled

Híres épületek 49: Széchenyi Gyógyfürdő

20240206 131746 a az epulet

Zsigmondy Vilmos (Pozsony1821május 15. – Budapest1888december 21.) bányamérnök kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy Pest városában egy artézi kút sikeres fúrása legnagyobb valószínűséggel a Városligetben valósítható meg. Ezt a javaslatot Pest város közgyűlése 1868. március 4-én el is fogadta. A kút fúrásának helyéül a Városligetet jelölték ki (a mai Hősök terén, Árpád fejedelem lovas szobra előtti részen). A kút fúrása 1868 novemberében kezdődött el és 1878 januárjában fejeződött be.

A fürdő építését 1909-ben kezdték meg Czigler Győző  (Arad1850július 19. –BudapestFerencváros1905március 28.) tervei alapján. Czigler halála után, 1905-től irodáját Dvorák Ede (Oravica1861október 19. – BudapestFerencváros1920augusztus 23.) vezette tovább. Első években az egykori főnöke által elkezdett épületek befejezésével foglalkozott, melyek közül a legfontosabb a Széchenyi gyógyfürdő volt. A végső terveket  Gerster Kálmánnal  (Pest1850október 9. – Budapest1927augusztus 25.) közösen készítette el. A kor jelentős művészei így Maróti Géza, Telcs Ede, Róna József, Róth Miksa, Vastagh György, Vajda Zsigmond közreműködött az épület külső és belső díszítésének kialakításában.

A fürdőt 1913. június 13-án nyitották meg. 1926-ban pályázatot írtak ki az épület bővítésére. 1927-ben el is készült a gyógyfürdő népfürdő szárnyának bővítése és az uszoda létesítse.
Az épület a II. világháborúban károkat szenvedett, de mivel a kút nem sérült meg a részleges üzemeltetése biztosított volt.
1963-ban a strandfürdő öltözőit téliesítettek és az óta a szabad területen lévő medencék télen is üzemelnek.

kut az epulet oldalaban scaled fobejarat reszlet DSCF3457 az elocsarnok reszlet scaled DSCF3443 az epuletben a kupola alat peremdiszek

Híres épületek 48: László Fülöp villa (XIV. Kerület Zichy Géza utca)

20240125 114758 a fohomlokzat a sarokrol

Zuglóban, a Zichy Géza és az Abonyi utca sarkán áll egy romos kastély. Fénykorában látványos tornyaival egy középkori kastélyt idézhetett. Vannak, akik csak Disney kastélynak becézik. Az épület László Fülöp festőművész otthona, műterme volt.

László Fülöpről:” az aranykor végén nem volt nála népszerűbb magyar festő Európa szerte. Bejárása volt szinte minden európai uralkodó-családhoz, és nincs olyan ország, ahol legalább egy László Fülöp portré ne függne a királyi paloták belső falain.”
László Fülöp egy szegény polgár-család tagjaként született (Pest1869április 30.[1] –London1937november 22.)  és először fényképretusálással foglakozott, majd elhatározta, hogy festő lesz. Szerencséjére figyelt rá a Kosmos-részvénytársaság, amely Ferdinánd bolgár fejedelem képmását akarta sokszorosítani. Erre a munkára az ifjú László Fülöpöt választották ki. Aki el is ment Szófiába, és megfestette az uralkodóról a portrét, akinek igen megtetszett az elkészült mű. Ezért jó szívvel ajánlotta őt rokonainak és ismerőseinek Európában. László Fülöp Angliába került, ahol az udvar hivatalos portréfestőjévé vált. Angliában ismerkedett meg élete szerelmével, Guiness Lucyval, aki az ír sör-király leánya volt. A fiatalok összeházasodtak, és frigyükből négy fiúgyermek született.

A család és a karrier elrendezése után László Fülöp visszatért Budapestre, ahol egy méltó otthont szeretett volna megteremteni családjának, amit az ír hozományból meg is valósított. Megvásárolta a Városliget egyik telkét (a mai Zichy Géza utcában) és felkérte Gyalus Lászlót (Gyepűfüzes1865április 24. – Budapest1941február 23.) egy különleges palota megtervezésére. A tervező műemlékek restaurálásával (Schulek Frigyes mellett dolgozott a Mátyás – templom helyreállításán) foglalkozott, ezért nem meglepő hogy az új épület is historikusra sikeredett. Az épület a német gótikus kastélyokat idézi küllemében. Most így lepusztulva is figyelemre méltó!

20240125 115153 a Abonyi utcai homlokzat kozelebbrol scaled 20240125 115107 a Abonyi utcai homlokzat 20240125 114905 a bejarati bastya a Zichy Geza u. fele 20240125 114835 a fohomlokzat kibujva a fa takarasabol 20240125 114814 a az epulet orangyala

Híres épületek 47: Zala villa (Budapest, XIV. ker. Ajtósi Dürer sor 25.)

20240125 114008 a fohomlokzat az Antosi Dures sor fele

Ez a különleges szecessziós épület a Stefánia út és Ajtósi Dürer sor sarkán áll.
Az épület megrendelője Zala György (AlsólendvaZala vármegye1858április 16. – BudapestJózsefváros1937július 31.) volt, aki a szobrokban gazdag XIX. század végének az egyik legjelentősebb művésze volt. Néhány alkotása például Andrássy Gyula és Tisza István Kossuth téri szobra. Aradon a Szabadság-szobrot, a Millenniumi emlékmű több alakját (a hét vezért és Gábriel arkangyalt) vagy Erzsébet királyné szobra az Erzsébet híd budai hírfőnél.
A Bálint Zoltán  (Nagyvárad1871március 6. – Budapest1939január 17.) – Jámbor Lajos (Pest1869október 31. – Budapest1955november 6.) építészpáros Lechner Ödön 1898-as terveiből kiindulva, kevés változtatással készítette el a kiviteli terveket a villához és a hozzá közvetlenül csatlakozó műteremhez.

Az épület eredetileg kettő, egy kisebb és egy nagyobb műtermet is magában foglalt: sajnos a nagyobbikat, a közel 200 négyzetméteres, óriási üvegablakon át természetes fényben úszó műtermet még a II. világháború előtt lebontották.
Figyelemreméltó az épületet díszítő vasmunkák, így a kerítés, és az ablakok díszítő védőrácsozat, valamint pilléreken megjelenő színes pirogránit díszítés Az épület felé járva mindig megállok az ebédlőablak feletti mozgalmas fríznél, ami a Vénusz ünnepének antik témáját jeleníti meg. Amelyet a Lechner Ödönnel annyi közös értéket együtt megalkotó Zsolnay-gyárban készítették.
A belső terek kialakítása ma már nem őrzi az eredeti állapotokat. Az épületben a magyarországi Líbiai Nagykövetség működött. Ma eladó!

20240125 114026 a Venusz Unnepe friz 20240125 113927 a pirogranit piller 20240125 113756 a fohomlokzat es kerites a Stefania ut fele 20240125 114120 a friz kozelebbrol

Híres épületek 46: Városligeti körhinta

DSCF2307 a beleptem az epuletebe

Körhinta a Városligetben

Sok generáció kedvencét a Schäftner Károly (1863-ban mutatványos családban született-1936-ban hunyt el. Temetésekor zárva volt a Vursli. A Kerepesi temetőben van eltemetve) által épített városligeti Körhintát szeretném bemutatni.

Pontos építési ideje nem ismert, 1906-1908 közé tehető. Eredetileg a Vurstli játéküzemeinek egyike volt. 1950-ben a Vurstli és a vele szomszédos Angolpark területén létrehozták a Vidámparkot, a Körhinta is annak részévé vált. Az én generációm itt találkozott vele. A Vidámpark 2013-as megszűnése után az  Állatkert része lett, a Holnemvolt Vár részeként működik tovább.

A közel száz év alatt lepusztult építményt 1997-ben a Ráday Mihály által kezdeményezett akció során mentették meg és restaurálták. Ez a munka érintette a fa bejárati ajtókat, a kupolát, felújították a díszes mennyezeti festményeket. Érdekesség: hogy az egyes figurák; lovak, angyalkák összesen 17 festékréteget kaptak az idők folyamán, ezeket a restaurálás során mind eltávolították. A felújítás magas színvonala miatt érdemelte ki a Körhinta az Európa Nostra-díjat. 1997-ben került sor a patinás játéküzem védetté és műemléké nyilvánításáról. Az utolsó felújítás: 2016-2016 között volt.

DSCF2312 a Korhinta Hinto az Angyakokkal DSCF2318 a Korhinta epulete DSCF2309 a Korhinta kupolaja DSCF2308 a Korhinta lovai

Híres épületek 45: Fiumei sírkert árkádsora 2. rész

20240110 123257 a Dudits Andor Krisztus siratasa

Fiumei sírkert árkádsora 3.

Az Fiumei sírkert Árkádsor jobb oldalát az előzőekben bemutattam, most a másik bal felőli részt szeretném ismertetni.
Visszamentem fotózni, de most is csalódás ért! Érthetetlenül állok a rekonstrukció ekképp alakulásáról. Ugyanis a bal oldali második kupola (A Szentlélek eljövetele) fehér anyaggal van lefestve. Nem tudtam senkit megkérdezni az okáról. Az oldalsó falakon található képek a négy evangélistát jelképezik, ezek eredeti szépségükbe pompáznak. Ahogy írtam e kupola alkotója bizonytalan. A legtöbben Kölber Dezsőre  (Budapest, 1874-Budapest, 1945) vagy Vajda Zsigmondra  (Bukarest1859március9.– BudapestErzsébetváros1931május 22.) gyanakodnak.
A bal oldali elő kupola Dudits Andor (1866.Június 24. – 1944. November 7.) munkája (Krisztus siratása).
A két kupola közötti részben található a híres vendéglős dinasztia a Gundelek síremléke, ill. A szentlélek eljövetele kupola alatt pihen Zilahy Lajos író.

20240110 123328 a Dudits Andor Krisztus siratasa rlszlet 20240110 123612 a Gundel sirelmek 20240110 123741 a Mark evangelista 20240110 123755 a Lukacs evangelista

20240110 123715 a A szentlelek eljovetele

Híres épületek 44: Fiumei sírkert árkádsora


Nekem a Fiumei úti sírkert olyan, mint a párizsiaknak 
Père-Lachaise temető. Temetésen jártam ott, és észleltem, hogy az árkádsor állványait lebontották. Ezért elindultam, hogy megfotózzam az árkádsor felújított kupoláinak mozaikjait. Sajnos óriási csalódásban volt részem, ott jártamkor csupán kettő lett kész, a másik kettőn még dolgoztak.

Temetői árkádsorokat először Olaszországban kezdtek építeni, de nem sokkal később egész Európában népszerűvé váltak.
A Fiumei úti sírkertet már 1885-ben dísztemetővé nyilvánította a főváros, szóval egyértelmű volt, hogy ide csak valami impozáns megoldás kerülhet. A temető főútjának két oldalán szimmetrikusan, egy-egy 85 méter hosszú, 14 méter széles, 4 méter magas építményt emeltek. Ez lett az Árkádsor, ami Gerle Lajos tervei alapján 1904 és 1908 között épült meg.

A különös építmények út felőli oldalán díszes oszlopsor van – olyan, mint egy elegáns tornác –, ám igazi ékességük a két-két kupola. Ezekbe ugyanis egy-egy, ötven négyzetméteresnél is nagyobb mozaik került. Mindegyik Róth Miksa (Pest, 1865. december 26. – Budapest, 1944. június 14.) műhelyében készült, így harmonizálnak egymással, bár valójában stílusuk igen eltérő, mivel mindegyiknek más volt a tervezője. Körösfői-Kriesch Aladár (Buda1863október 29.– Budakeszi1920június 16.)  mozaikja (Krisztus feltámadása) például igazi szecessziós remekmű, amelyen népi motívumok, de egy kalotaszegi stílusú, stilizált város képe is megjelenik. Stein János Gábor (Kolozsvár 1874 – 1944) mestere Lotz Károly modorában dolgozott, műve, (Az utolsó ítélet ) bármelyik korabeli, historizáló templomunkat díszíthetné. A harmadik kupolamozaik Dudits Andor (Pest1866június 24. – Budapest1944november 7.) munkája (Krisztus siratása), a negyedik (A Szentlélek eljövetele) alkotója ismeretlen. A legtöbben Kölber Dezsőre vagy Vajda Zsigmondra gyanakodnak.

DSCF5251a arkadsor bal oldalanak elso kupolaja DSCF5255a Jobb oldali elso kupola Korosfoi Kriesch Aladar Krisztus feltamadasa mozaikja DSCF5265a jobb oldali hatso kupola Stein Janos Gabor Az utolso itelet mozaikja DSCF5271a Stein Janos Gabor Az utolso itelet mozaikja reszlet

Híres épületek 43: Szecessziós iskola a 13. kerületben

20231214 153132 a az epulet

Ez a- nekem igen kedves, csodálatos épület – Angyalföld egyik legforgalmasabb helyén, a Dózsa György út és Lehel út sarkán áll. Az épületen körbe található mozaikok vidám korabeli gyermekjátékokat tárnak a szemlélő elé.

Az intézmény Dr. Bárczy István polgármester iskolaépítő programjának első ciklusában épült. Tervezésére Balázs Ernő  (Zombor, 1856. dec. 8. – Bp., 1930. okt. 17.) építész kapott megbízást. Az épület homlokzatát díszítő mozaikokat Kernstoch Károly  (Budapest1873december 23. – Budapest, 1940június 10.) építőművész tervezte és készítette. (van, aki ezt megkérdőjelezi)

Az építkezés 1909 októberében kezdődött és 1910 májusában került tető alá az épület. Átadását szeptember 7-re tervezték, de ezt hátráltatta a nyári lakatos és asztalos sztrájk. Így csupán 1911. február 15-én vehették birtokukba a gyerekek az iskolát. Az iskola épületét két külön bejárattal két részre osztották: az Aréna úti Leány Népiskolára és a Lehel úti Fiú Népiskolára.”

Az épületet az I. világháború idejére hadikórházzá alakították át. A II. világháborúban több helyen lövés érte, a kilátótornyot egy lövedék le is söpörte, majd csak 2001.-ben állították helyre.
A 60-as években megkezdődött az iskolákban a koedukáció, és itt is vegyes osztályok jöttek létre.

20231214 154009a Dozsa Gyorgy uti kapu 20231214 153745 a mozaik a Dozsa Gyorgy uti falon scaled 20231214 153503 a sarok torony a Lehel utrol fotozva 20231214 153238 a Lehel uti homlokzat