Tegnap Budára kellett mennem, ha már itt jártam dolgom végeztével – az idő nagyon kellemes volt- régi fotó tervem megvalósítására indultam. Nevezetesen a szecessziós művészház érdekelt a Kelenhegyi úton.
Budapest első műteremházát eredetileg nem Budán szerették volna megépíteni és nem is ekkora méretben, de „köszönhetően” a Fővárosi Közgyűlésnek, meg persze a Gellért-hegy környékén összpontosuló művészvilágnak, végül itt épülhetett meg. Az 1880-as évek végére világossá vált, hogy hiába fejlődik rohamosan a város, a művészvilág igényeit, vagyis a műtermek és lakások meglétét nem tudja teljesíteni. Bár a századfordulón már több olyan bérház is volt, ahol hatalmas belmagasságú és világos műteremlakásokat is kialakítottak, a saját műterem a festők és szobrászok nagy részének továbbra is álomkép maradt. Elsőként az Epreskert és környéke, azaz a Kmetty utca került szóba
Az 1900-as évek elején megindult a változás: egyre több képzőművészeti csoport alakult és elérték, hogy a tetőtéri drága helyek helyett megfizethető és kényelmes műtermeket kapjon minden művész, akinek szüksége van rá – ezek közül elsőként a Kelenhegyi úti Műteremház épült fel.
Mivel egyre inkább a Gellért-hegy felé fordult a képzőművészek figyelme, kapóra jött a Kelenhegyi úti üres telek megvétele, amin könnyen el lehetett helyezni a 19 műtermet.
A késő szecessziós épületet a kor legmodernebb kényelmével rendezték be, és bármennyire is lechneri motívumokat vélünk felfedezni a homlokzatán. Az asszociáció nem véletlen: Kosztolányi-Kann Gyula (Pest, 1868. január 9.[ – Budapest, 1946. január 5.]) Lechner Ödön követője volt, épületein előszeretettel használta az építész által kedvelt magyaros motívumokat. Az épületben (építés éve 1906) minden műteremnek más az alaprajza, de mindegyik tágas és jól megvilágított. Amikor elkészült, a legdrágább műterem 880 korona volt, míg a legolcsóbb 510 korona.
Az épületben alkotott egykor Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Kokas Ignác, Madarász Viktor (elsők között költözött be), Uitz Béla, Domanovszky Endre.