Gázi Kaszim pasa dzsámija (5)a

Híres épületek: Gázi Kászim pasa dzsámija

Ma Pécsre, a Gázi Kászim Pasa dzsámijába invitálom a kedves olvasókat: a templom a város centrumában, a Széchenyi téren helyezkedik el, a tér legmagasabb pontján áll. A hatást fokozza, hogy az észak-déli tájolású térhez képest ferdén áll a Mekka felé tájolt épület.

Gázi Kászim pasa dzsámija, hivatalosan Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, hétköznapi nevén belvárosi templom a magyarországi török-iszlám építészet kimagasló alkotása, Pécs egyik jelképe. Európa legészakibb épségben maradt dzsámija, amely ma római katolikus templomként működik. Helyén eredetileg is keresztény templom állt, amelyet Gázi Kászim budai pasa építtetett át dzsámivá az 1560-as években. Eredeti mérete hosszában és szélességében száz lépés. Szentmisét rendszeresen tartanak, de látogatható.

Történetéből néhány adat:

– Az 1939-ben végzett felújításkor tárták fel a 215-ben Sopianae-ben állomásozó Legio I Adiutrix oltárkövét, egy szobormaradványt és néhány római sírt is.

– Az előd Szent Bertalan-templom építésének időpontja bizonytalan: legvalószínűbb, hogy Bertalan püspök kezdte el építeni a 13. század első felében, II. András király uralkodása idején

15. század végén reneszánsz stílusban jelentősen kibővítették a templomot: a főhajó mellett pilléres rendszerrel két mellékhajót kapott, a szentély félköríves lett.

– Az 1543-as török bevonulás után a templomot egy ideig kettéosztva használták, a főhajót kettéosztó falazás nyomai a mai napig megmaradtak.

– Az 1660-as években Evlija Cselebi, a neves török utazó már elragadtatással írt róla. Az elkészült török templom a város nagy dzsámija lett. 

– A török felszabadító harcokat a dzsámi aránylag szerencsésen átvészelte, csak a minaret egy része omlott le – ezt 1766-ban lebontották. A templom a jezsuita rend tulajdona lett.

– 1773-ban a jezsuita rendet feloszlatták. A templom a kincstár tulajdona lett, majd 1780-ban, a város autonómiájának elnyerésétől a város tulajdona lett.

– Az utolsó nagy átalakítást 1939-ben végezték Körmendy Nándor tervei alapján. Kapott egy új Angster-orgonát. Nyolc évvel később Gebauer Ernő freskókat készített az épületrész falára. A kupolát 1956-ban firenzei típusú félgömbbé alakították át (mely az eredeti török állapotokhoz is jobban hasonlít).

Gazi Kaszim pasa dzsamija 1a Gazi Kaszim pasa dzsamija 5a 1 Gazi Kaszim pasa dzsamijaban 2a scaled Gazi Kaszim pasa dzsamijaban 7a Gazi Kaszim pasa dzsamijaban 9a Gazi Kaszim pasa dzsamijaban 12a Gazi Kaszim pasa dzsamijaban 14a Gazi Kaszim pasa dzsamijaban 26a

Kérjük, ossza meg, ha tetszett!

Ossza meg