Eger történelmi múltú városát a hasonló nevű patak két oldalán találhatjuk. Szent István király itt alapította meg az első püspökségek egyikét, az Egri egyházmegyét, melynek területe egészen a Kárpátok gerincéig húzódott.
Eger várának élére 1548-ban nevezték ki Dobó Istvánt várkapitánynak. Dobó elsődleges feladatának tartotta, hogy a várható török támadás ellen minél jobban megerősítse a végvárat. Ehhez növelte mind a helyőrség, mind a hadieszközök számát.
A vár falainak anyaga az egri borvidék fő talajképző anyagának tekintett riolittufa, ami könnyen faragható, de meglehetősen puha és nagyon kevéssé fagyálló. Ezért a nagyobb hidegek utáni olvadások idején egyes falszakaszok rendre leomlottak, a vár rendszeres karbantartást igényelt.
A török egyesített hadak 1552 szeptemberében vették ostrom alá az egri végvárat, de a védők ekkor visszaverték próbálkozásaikat. A döntő ostrom 1596. szeptember–október között zajlott le. A véderő háromhetes csata után feladta a várat, az ostrom III. Mehmed oszmán szultán döntő győzelmével végződött. A törökök nemcsak fenntartották, de bővítették is az erődrendszert. A várat a Habsburgok 1687-ben vették vissza, miután kiéheztették a védőket. 1701-ben a császári haditanács felrobbantatta a feleslegessé vált külső vár védőműveit, így a Rákóczi-szabadságharcban csak a belső vár kapott kisebb szerepet.
A régi dicsőség színtere ezután hanyatlásnak indult, köveit szekérszámra hordták el a városba építkezésekhez. A régészeti kutatómunka és helyreállítás csak 1862-ben kezdődött el.
A várat 2016-tól kezdődően a Nemzeti Várprogram keretében felújítják. Az Egri Vár 2014-től Nemzeti Emlékhely.
