artcentrum-768x411

Fejlesztés avagy munkánk egyik legszebb része

Az egyik általunk kezelt ingatlan a XX. kerületben található Art Centrum. Az ingatlanról egy korábbi facebook posztban meséltem. Valamint ezen a linken is található némi információ az épületről. Az ingatlankezelés (ahogy azt már többször is mondtam) egy sokoldalú, innovatív, komplex feladat. Nehéz bármi máshoz is hasonlítani ezt a tevékenységet, hiszen itt különböző feladatok sokaságával találkozunk, amik közül néhány valódi kihívást jelent. Az egyik ilyen témakör (ha szabad így hívnom) az ingatlanok fejlesztése, értéknövelése. Maga az ingatlan fejlesztés lehet meglévő ingatlan felújítása, bővítése, javítása vagy egyéb funkciók fejlesztése. Esetleg régi ingatlan megvásárlása majd felújítása, vagy pedig üres területen új ingatlan építése. A mostani esetünkben talán a fejlesztés az idevágó kifejezés. Korábban is fordult már elő, hogy egy-egy ingatlanban végeztünk kisebb-nagyobb felújítást ami által jelentősen is megnőtt az ingatlan értéke. Például itt. Vagy éppen a most szóban forgó Art Centrum-ban található étteremben is végeztünk némi fejlesztést.

Most pedig eljött az idő, hogy megkezdjük a fejlesztés következő ütemét. Egy ingatlant sosem (vagy csak nagyon ritkán) lehet tökéletesen késznek nevezni. Mindig jön egy újabb ötlet amivel tovább lehet javítani az adott épületen. Érkezik egy új technológia ami mondjuk csökkent valamilyen költséget. Szóval egy folyamatos tanulást, odafigyelést, fejlődést igénylő tevékenység ez. A fentebb említett étterem esetében eljött az idő, hogy egy korszerű, minden igényt kielégítő konyhai elszívó berendezés kerüljön beszerelésre. A légtisztító berendezések szinte kivétel nélkül ugyanazon az elven működnek: folyamatosan (akár a nap minden órájában) áramoltatják az adott ingatlan levegőjét, a több rétegű szűrőrendszer pedig felfogja a levegőben található káros anyagokat (káros részecskék, füst, gázok, akár vírusok), továbbá a szálló port (ami nem összekeverendő a bútorokra lerakódó porral). A gyakorlatban ez konkrétan úgy néz ki, hogy a légtisztító (ventilátor vagy más megoldás segítségével) beszívja a levegőt, amit a keringető rendszer átnyom a többrétegű védelmi rendszeren, majd megtisztítva visszajuttat a helységbe. A hatékonyság persze nagyban függ a teljesítménytől, így fontos figyelni arra, hogy az eszköz hány köbméter levegőt képes megtisztítani egyetlen óra alatt. Egy 20-30 négyzetméterre hitelesített eszköz például alkalmatlan arra, hogy egy jóval nagyobb, akár 50-60 négyzetméteres helység levegőjét tisztán tartsa. Persze egy étterem konyhájába más berendezés kell mint az otthoni konyhába ezért mi szakemberekhez fordultunk, akiknek nagy rutinjuk van ezen a terület. Hogy egészen pontosak legyünk egy teljes konyhai elszívó rendszer kezelésére alkalmas légtisztító berendezésre kértünk ajánlatot. A helyszíni szemle után természetesen kaptunk is egy részletes, vérprofi és minden igényt kielégítő ajánlatot. Nem akarok most a technikai és egyéb szakmai részletekbe mélyen belemenni csak pár érdekesebb adatot osztanék meg a készülékről:
Hatékony öntisztítás
A nagy teljesítményű tisztítófúvókák, az esőztető kiépítés és a porlasztott permetmosás kombinációja könnyen leoldja az olajrögöket.

Intelligens vezérlés
Az intelligens vezérlőrendszer 7/24 ciklusban programozható, hogy az automatikus kikapcsolást/tisztítást/szárítást/pumpálást programozott időintervallumokban valósítsa meg.

Felhasználóbarát kialakítás
A moduláris tisztítóberendezéshez opcionális mosótartály, elektromos fűtés, intelligens mosóvezérlő telepíthető.

Teljesítmény
212W, 15000m3/h levegőt képes kezelni <95Pa nyomással

Szóval itt tartunk most, a készülék beszerelése nemsokára meg fog történni. Mivel a gép automatikus öntisztításra képes ezért fenntartási és karbantartási költségek optimalizálódni fognak. Noha szagtalanítási technológiát nem tartalmaz az eszköz, maga a szűrés/leválasztás is a szagos konyhai füst/gőz/pára kiszűrésével a bűzkibocsátást jelentős mértékben csökkenteni fogja. Ezzel pedig mindenki csak nyer.

Az alábbi linken tudnak tájékozódni az általálunk is preferált cégről és termékeikről: www.nuxon.hu

KES system 2 product fke k

Kérjük, ossza meg, ha tetszett!

Ossza meg