Gondolatok a karácsonyról.
Kedves olvasóink, karácsony kapcsán szeretnénk megosztani Önökkel egy egy kedves élményt, ami kapcsolódik a társasházak „életéhez”. Azt látni, hallani mindenhol, hogy az emberek zárkózottak és elidegenedtek egymástól. Sok bérházban, az ott lakó emberek, nem is ismerik egymást. Többnyire az idősek, öregek vannak magukra maradva, főleg ha nincs családjuk, esetleg azok távol élnek. Itt a karácsony, a szeretet ünnepe hamarosan és mégis nagyon sokan lesznek egyedül elszigetelődve.
A REM Zrt vidékről felköltözött alkalmazottja vagyok. Egy régi 168 lakásos, körfolyosós társasházban lakom, amelynek cégünk az ingatlankezelője. A ház az 1930-as években épült. Itt forgatták gyermekkorom kedvenc filmjét a „Kemény kalap és krumpli orr” című ifjúsági filmet. Itt van a játszótér mellette, ahol Bagaméri a fagylaltját maga méri. … azaz mérte egykoron. Sok idős és öreg él a régi épületben. Sajnos sokan már eltávoztak örökre, hátra hagyva a lakást, amelyet az újabb generáció birtokba vett. Látom az öregek ismerik egymást beszélgetnek, míg a fiatalok rohannak, és nem is tudják, kik élnek a folyosón mellettük. A történetem mégis arról szól, hogy az idősebbek jó példát mutattak itt a házban a szeretetről, gondoskodásról, amit már a fiatalok is átvettek. Mikor ide kerültem, feltűnt, hogy a földszinti lépcsőforduló ablakába, mindenféle dolgok, tárgyak vannak kitéve. Mikor mi. Élelmiszertől kezdve a ruházatig, használati eszközöktől a lakberendezési tárgyakig, könyvek, régi lemezek…stb. Nem értettem először mi az rumli ott. Aztán elmesélték, hogy a házban laknak szegényebbek, gazdagabbak, idősek, fiatalok, családosak és magányosak. De mindenkinél vannak olyan dolgok, melyek feleslegessé válnak. Ezt mindenki kiteheti oda, remélve a kihelyezett tárgy új gazdára talál. És valóban. Többnyire mindenki megnézi és elveszi ami neki fontos lehet. Olyan ez mint egy ősi cserekereskedelmi piactér. Volt aki kiló lisztet, tésztát, és más élelmiszert rakott ki az ünnepek előtt, tudva, hogy az a szegény öreg egyedülálló néni vagy bácsi örülni fog neki, mert a nyugdíjból nem telik rá. Én könyvet és bakelit lemezeket hoztam el onnan. Antik csuprot. A minap egy gyerek ágy volt kitéve, dvd lejátszóval, gördeszkával. Gyermek játékokkal. Sőt nagyon drága baba hordozó, amit megjegyzem, jó áron el is adhatta volna a tulajdonosa ha meghirdeti. Ingyen felkínálta a közösségnek.
Minden nap, mikor haza megyek, alig várom, hogy megnézzem mit kínál a házi piactér. De ami a legjobban tetszik ebben az egészben, hogy vannak emberek, akik gondolnak másokra, és ami számukra felesleges, azt nem dobják ki, hanem felkínálják, hátha még hasznos lehet valakinek. Íj módon, sértés nélkül juthat el bármi a rászoruló lakóhoz. Megmondom őszintén nagyon tetszik ez az ötlet. Most karácsony előtt, volt aki sütit, kekszet, cukrot, vajat rakott ki üdítővel, sörrel. Mindnek lett gazdája. Melegség tölti el a lelkem, hogy azért van még szeretet az emberekben. Nem halt ki a gondoskodás, a segítőkészség és támogatás. Mindenkinek mást jelent a társadalmi szerepvállalás. Mindenkinek mást enged meg a pénztárcája. De van, ami nem kerül pénzbe. Nem tudom, ki olvashatta a könyveket, melyet én olvasok immár, és az én könyvespolcomat díszíti. De köszönöm Neki. Most már én is így teszek, és amit nem hasznosítok, azt én is kihelyezem a piactérre. Jó látni, mikor új gazdára talál. Nem vagyok gazdag de mégis segítettem, adtam valamit.
Legyen ez egy jó példa, minden társasház lakónak.
Ezzel a gondolattal kívánok, magam és cégünk nevében, mindenkinek Boldog Békés Karácsonyi ünnepeket!